Naponta megtelnek a szennyvízaknák Hajdúböszörményben
A vízügyi igazgatóság a csatornák kotrásával és szivattyúzással igyekszik enyhíteni a kialakult helyzeten. Most segít a hidegre fordult időjárás is, de nem múlt még el a veszély.
A vízügyi igazgatóság a csatornák kotrásával és szivattyúzással igyekszik enyhíteni a kialakult helyzeten. Most segít a hidegre fordult időjárás is, de nem múlt még el a veszély.
A napok óta tartó heves esőzések miatt ideiglenesen leállították a forgalmat a Panama-csatornán helyi idő szerint szerdán.
A decemberi átlagcsapadék nyolcvan-kilencven százaléka már most az első három napban leesett.
Az elmúlt nap heves esői okozta árvízben meghalt három ember vasárnapra virradóan Belgiumban - jelentette a belga hírügynökség, a Belga.
Esőben tüsszögő pisze orrú majmot fedeztek fel kutatók Mianmar északi részén.
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, néhol jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Szerdán északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap, de délnyugaton többnyire erősen felhős marad az ég. Kezdetben a Dunántúlon még többfelé valószínű eső, zápor, majd fokozatosan megszűnik a csapadék.
Délen és keleten is erősen megnövekszik a felhőzet, de estig elsősorban északon és nyugaton várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Szombat éjszaka északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, kezdetben több helyen, majd főként délen és keleten lesz csapadék.
A Nyugat-Dunántúlon pénteken rövidebb, szombaton hosszabb időre felszakadozhat a felhőzet, további esőre, záporra lehet számítani. A Tiszántúlon a többórás napsütés mellett helyi zápor, zivatar valószínű, nagyobb eséllyel péntek éjszakától. A középső országrészben a napos időszakok mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és több alkalommal várható zápor, zivatar, egy-egy heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
A vasárnap esti és a hétfő délelőtti heves esőzések miatt továbbra is több vonalon kell késésekre számítani a vasúti közlekedésben.
Kettős fronthatás gyengíti a teljesítőképességet. Nem csak álmatlanság, de levertség és depresszióra való hajlam is kialakulhat a nap folyamán.
Megsüllyedt a 6-os főút Pécsen átvezető szakaszának egy részén az aszfalt.
A MÁV hálózatán becslések szerint több mint 2,7 milliárd forint kárt okozott a rendkívüli időjárás, az árvíz és a viharok - mondta a MÁV Zrt. szóvivője.
Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, az éjszaka második felében mindenütt megszűnik a csapadék. Szombaton a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből legfeljebb elvétve fordulhat elő kisebb zápor. Az északi szél fokozatosan mindenütt mérséklődik. Szombat hajnalban foltokban köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22, 26 fok között alakul.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szerdán főként a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időszakokra felszakadozhat a felhőzet. Szerdán elsősorban keleten várható eső, zápor, csütörtökön több helyen valószínű csapadék; kezdetben eső, zápor, majd egyre nagyobb területen az esőt hózáporok váltják fel. Az érkező hidegfront mentén zivatar is kialakulhat. Szerdán a délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz, csütörtökön reggel a szél északnyugatira fordul, és sokfelé viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések a Dunántúlon néhol a 100 kilométer/órát is meghaladhatják.
Vélhetően az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt kedden megcsúszott a föld Miskolc "hegyén", az Avason - közölte a Borsod megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.
Hétfőn kezdetben főként nyugaton és északon, délutántól másutt is egyre több helyen fog esni.
Heves esőzéssel és erős széllökésekkel érkezett meg hétfőn a Fülöp-szigetek északi partvidékére a Megi névre keresztelt, pusztító erejű tájfun, amely óriási sárlavinát sodorhat az érintett területekre.
Hétfőn az ország nagy részén borult lesz az ég, sokfelé várható - többnyire gyenge - eső, zápor, melegfronti hatással számolhatunk.
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmenetileg vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. Ismétlődően többfelé várható eső, zápor, a délutáni, esti órákban délkeleten, keleten néhol zivatar is lehet, vasárnap helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Az elmúlt hetekben megszokott kánikulai melegnél akár több mint 10 Celsius fokkal alacsonyabb napi maximum hőmérsékletre, illetve csapadékosabb időjárásra számíthatunk szombattól; a hőmérők higanyszála a következő hét végén közelítheti meg ismét a 30 Celsius fokot.