283 forint felett jegyzik az eurót
Nem befolyásolta alapvetően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának 25 bázispontos alapkamat-csökkentése a forint árfolyamát kedd délután, elemzők szerint a piac már korábban beárazta a kamatvágás lehetőségét.
Nem befolyásolta alapvetően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának 25 bázispontos alapkamat-csökkentése a forint árfolyamát kedd délután, elemzők szerint a piac már korábban beárazta a kamatvágás lehetőségét.
MTI
Gyengült a forint kedden a kamatcsökkentési várakozások miatt. Az eurót 283,47 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben délelőtt tíz óra körül, míg hét óra tájban 282,42 forinton áll a jegyzés, hétfő este pedig 282,49 forinton.
MTI
Gyengült a forint hétfőn, részben az euró/dollár jegyzést követve, részben pedig a kamatcsökkentési várakozások miatt.
MTI
Az európai gazdasági integráció és az euró valamennyi résztvevőnek előnyös, de a legtöbb hasznot Németországnak hajtja, ezért a németek veszíthetnek a legtöbbet, ha kudarcba fullad a közös fizetőeszköz projektje - mondta a német pénzügyminiszter pénteken Berlinben újságíróknak.
MTI
Gyakorlatilag nem változtak péntek reggelre a főbb forint jegyzések az előző estihez képest.
MTI
Nincs garancia arra, hogy az euró fenntartható lesz a mostani formájában – mondta csütörtök esti nyilatkozatában a Bank of England kormányzója. Sir Mervyn King, a brit központi bank vezetője a Channel 4 brit kereskedelmi televíziónak adott interjúban úgy vélte, hogy az Európai Központi Bank másodpiaci szuverén kötvényvásárlási programja nem fogja megoldani hosszú távra az euróövezet adósságproblémáit, legfeljebb időt nyerhet a valutauniós döntéshozók számára a hosszú távú megoldás kidolgozásához.
MTI
Az euróövezeti döntéshozók legutóbbi nyilatkozatai alátámasztják azt a vélekedést, hogy az eurózóna megmenekül – ezt írják a Fitch friss elemzésében, amelyet csütörtökön ismertettek Londonban.
MTI
A reggeli emelkedést követően 283,20 forint körüli egy forintos sávban ingadozott szerdán az euró árfolyama a bankközi devizapiacon.
MTI
Ki fogják adni azoknak a tanácsüléseknek a jegyzőkönyveit, amikből kiderülhet, hogy az Európai Központi Banknál kik támogatták az euróországokat megsegítő korlátlan kötvényvásárlási program elindítását. Ez nagy áttörés lehet a 30 évre szóló titkosítás után– írja a német Süddeutsche Zeitung.
hvg.hu
Alig változtak a főbb devizaárfolyamok szerdán: az eurót kora reggel 283,18 forinton, majd délelőtt 283,36 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, a kedd esti 283,23 forinttal gyakorlatilag megegyező szinten. A svájci frank 233,86 forinton állt a kedd esti 233,75 forint után.
MTI
Alig változtak a főbb árfolyamok szerda reggelre: az eurót 283,18 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, a kedd esti 283,23 forinttal gyakorlatilag megegyező szinten. A jegyzés kedden is 283,20 forinton kezdett, napközben pedig 282,76 és 284,75 között ingadozott.
MTI
A forint árfolyama szűk sávban, 283,14 és 284,75 forintos eurójegyzések között ingadozott kedden.
MTI
Meg kell védeni az eurót, és közösen kell védekezni azok ellen, akik a nemzetközi porondon milliárdokban fogadnak a közös fizetőeszköz összeomlására - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kedden Pozsonyban.
MTI
Az euró mellett a forint is gyengült a főbb devizákhoz képest kedden délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 10 óra után 284,68 forinton jegyezték az éjszakai 283,20 forintot és a hétfő délutáni 282,74 forintot követően.
MTI
Alig mozdult el a forint kedd reggelre virradóra a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
MTI
Gyengült a forint hétfő kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
MTI
Folytatta hétfőn a hétvégi enyhe negatív korrekciót a forint: az eurót 282,74 forinton jegyezték hétfőn, délután négykor a bankközi devizakereskedelemben. Hétfőre virradóra 282,10 forintnál járt az árfolyam, míg a pénteki záró 281,36 forint volt.
MTI
A péntek esti záróértékhez képest kissé gyengült hétfő reggelre a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
Százmillió eurót ad az Európai Bizottság a palesztinoknak. A pénzt főleg víztisztításra, szennyvíz- és hulladékkezelésre fordítják - közölte pénteken az Európai Bizottság.
MTI
Megtorpant a forint erősödése pénteken, miután előző nap a régiós devizákkal együtt a forintot is erősítette az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb kötvényvásárlásokról szóló bejelentése.
MTI