Szeptemberben még nem volt ilyen olcsó az euró
Az euróval szemben is javított kedden a forint, a dollárral szemben pedig „kiütéses győzelmet” aratott.
Az euróval szemben is javított kedden a forint, a dollárral szemben pedig „kiütéses győzelmet” aratott.
Szerény mértékben erősödött a forint: az eurót délután négy órakor 271,40 forinton jegyezték, szemben a péntek délután négy órai 273,32 forinttal.
A következő 12-15 hónapban 235 és 264 forint/euró árfolyamra számít a Bank of America Merrill Lynch.
A forint stabil maradt, az euróval pénteken délelőtt is a lélektani 275 forintos szint alatt kereskedtek. A nemzetközi befektetői hangulat ismét optimistává vált, ami segítette a feltörekvő piaci devizákat.
Megpróbálkozott némi erősödéssel kora reggel a forint, azonban nem tartott sokáig a magyar deviza lendülete. Az euró kurzusa hamarosan ismét 280 fölött lehet.
A kelet-közép-európai valutákat kedden megtépázta az általános bizalomvesztés a nemzetközi piacokon, szerdán nem sokat változott a helyzet, és csütörtökön sem várható az irányzat javulása, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség.
A kedden háromhetes csúcsra emelkedő euróárfolyam szeptember 2-án délelőtt is stabilan tartotta magát 275 forint fölött.
Az euró árfolyama szeptember 2-án 274,5 forint fölé emelkedett, de a 275 forintos lélektani határ (egyelőre) erősnek bizonyult.
A péntekivel közel megegyező szinten, szűk sávban ingadozott a forint hétfőn: az eurót délután négy órakor 271,84 forinton jegyezték, szemben a kora délelőtti 272 forint feletti és a péntek délután négy órai 271,82 forinttal. Nap közben 271,30 és 272,30 forint között mozgott a jegyzés csekély likviditás mellett.
Az euró árfolyama 272 forint fölött kezdte az augusztus 31-i kereskedést a bankközi devizapiacon.
Költségvetési és európai uniós forrásból 2009. szeptember elsejétől csak olyan típusú pénztárgépet és taxamétert lehet beszerezni, amely képes azeurót kezelni - derül ki a szombaton hatályba lépett kormányhatározatból.
Gyengült a forint augusztus 28-án, a piac úgy tűnik, készpénznek vette Bánfi Tamás monetáris tanácstag csütörtöki nyilatkozatát.
Az euró árfolyama a csütörtöki kis kitérő után pénteken reggel visszatért 270 forint alá, ami a tőzsdék optimizmusának, valamint a vártnál jobb lengyel GDP-adatnak volt köszönhető.
Az euróval 265 forint közelében kereskedtek kora délelőtt a bankközi devizapiacon, a jegyzés azonban szép lassan emelkedett, délután 5:00-kor már 268 forintot kellett adni egy euróért.
Három hete nem látott szinteken mozgott szerda délelőtt az euróárfolyam, 265 forintnál lehet a komoly ellenállás.
Erősödött a forint kedden, az euróárfolyam 266 forint közelében, háromhetes mélyponton is megfordult.
A visszaeső tőzsdeindexekkel párhuzamosan a forint is kismértékben korrigált kedden reggel a bankközi devizapiacon, nagy elmozdulástól azonban egyelőre úgy tűnik, nem kell tartani.
Kőkeményen tartotta hétfőn reggel a forint a múlt hét második felében megszerzett pozíciót; az euró árfolyama 269 alatt mozgott.
Délelőtt kissé gyengült, délután kissé erősödött a forint augusztus 19-én.
Kissé gyengült a forint az euróval szemben szerdán délelőtt: az eurót 273,87/274,21 forinton jegyezték a budapesti bankközi piacon, míg kedden késő este 271,32 forint, szerdán korán reggel 271,25 forint volt az árfolyam.