Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az euró árfolyama 272 forint fölött kezdte az augusztus 31-i kereskedést a bankközi devizapiacon.
A közös európai pénz , amely péntek délután is 272 közelében, de nagyrészt alatta járt, hétfő reggel 272 forint fölé emelkedett. A kurzus kora délelőtt 272 és 272,5 forint között mozgott, tíz órakor 272,1 forinton születtek kötések.
Netalán még mindig Bánfi Tamás szavai csengenének a befektetők fülében, alacsony kamatokról és gyenge forintról? – teszi fel a kérdést Márvány Zsolt, a Commerzbank értékesítési vezetője szokásos „Tízórai” hírlevelében. A szakember szerint ez nem túl valószínű, elvégre Bánfi professzor még a kamatemelések idején is 50 pontos csökkentésekre szavazott, nyilatkozata tehát meglepetéserejűnek nem nevezhető. A magyarázat inkább az, hogy a nemzetközi hangulat ismét egy kissé negatívba fordult, ami érthető is a kínai tőzsdék mínusz öt százalékos hétfői teljesítménye után – fejti ki Márvány Zsolt.
A dollár árfolyama hétfőn reggel 191 forint fölött is körülnézett; tíz órakor 190,5 forint magasságában járt. A svájci frankot ekkor 179,5 forinton jegyezték.
Ecoline
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.