Meg akarták gyilkolni II. Erzsébetet 1983-ban, az FBI lépett közbe
A titkosszolgálat azt nem közölte, hogyan sikerült megakadályozni a merényletet.
A titkosszolgálat azt nem közölte, hogyan sikerült megakadályozni a merényletet.
hvg.hu
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség és a világ legnagyobb szoftvergyártója szerint a távközléstől a közlekedésen át minden fontos amerikai állami létesítmény után kémkednek a kínaiak. Kína szerint mindez dezinfomáció.
MTI
A Durham-jelentés kritikája szerint az FBI vizsgálat elindításakor politikai szempontokat is figyelembe vett. Trump rögtön kiírta: bebizonyosodott, hogy "az amerikai embereket félrevezették, ahogy ma is félrevezetik".
MTI
Az amerikai nyomozó szerv főként adatgyűjtésben és adatelemzésben segít az ukrán hatóságoknak.
hvg.hu
A 21 éves férfi a Légi Nemzeti Gárdánál az internet működéséért felelt, így férhetett hozzá a szigorúan bizalmas dokumentumokhoz.
hvg.hu
Egy, a chatszobában magát OG-nek nevező férfi szivárogtathatta ki az ukrán háborút is érintő amerikai titkosított iratokat. A férfi korábban egy katonai bázison dolgozhatott, és egy internetes chatcsoport tagjait szerette volna lenyűgözni a húzásával. Az egyik csoporttag szerint nem egy Edward Snowden-szerű figuráról van szó, inkább csak egy rasszista fegyverrajongó.
hvg.hu
Nem túl sportszerű gólörömöt mutatott be a Philadelphia Union magyar focistája, a szurkolói reakciók sem lettek szépek.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve, az Egyesült Államokban fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját - hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.
MTI
MTI
hvg.hu
Tavaly januárban történt Miskolcon egy olyan rablás, aminek a szálai az Egyesült Államokig vezethetnek. Legalábbis erre utal, hogy csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda, az FBI és a miskolci rendőrség közös sajtótájékoztatót tart a borsodi vármegyeszékhelyen.
Dezső András
Nincs még egyetértés az amerikai kormányzatban arról, hogy honnan eredhetett a koronavírus, az FBI igazgatója azt mondta, a hivatala a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy egy laborból eredhetett.
hvg.hu
Az igazságügyi tárca képviselői már a volt alelnök ügyvédeivel egyezkednek a házkutatás időpontjáról.
hvg.hu
Az amerikai elnök delaware-i házában kerestek olyan dokumentumokat, amik nem odavalók, de úgy tűnik hiába.
hvg.hu
A hivatalos közlemény szerint azért, mert álhíreket terjesztenek.
MTI
A Lazarus Group hajtotta végre 2022 nyarán azt a kibertámadást, amely során 100 millió dollárnyi kriptovalutát sikerült ellopni. Ennek 60 százalékát már tisztára mosták a bűnözők.
hvg.hu
Az FBI egykori munkatársa szolgálati ideje alatt éppen az oligarchák elleni csoportban dolgozott.
MTI
Az adatok a 2021-es évre vonatkoznak, de a jelek szerint az idén is folytatódik a nyugtalanító tendencia.
MTI
A harangot az Egyesült Államokban találták meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Nagy valószínűséggel ugyanő hackelte meg az Ubert is.
hvg.hu
Az FBI és a volt elnök sem kívánta kommentálni a Washington Post értesülését.
hvg.hu
Feloldotta a Donald Trump elnöktől augusztus elején lefoglalt iratok listájának titkosítását az amerikai bíróság. A tartalmukról továbbra sem tudni semmit, de az már kiderült, hány titkos és szigorúan titkos iratot találtak nála, hány olyan titkos dossziét, amiket valamikor kiürítettek, illetve hogy egy sor hivatalos dokumentumot Trump ruhái és ajándéktárgyai közé hánytak.
hvg.hu