A hackerek számára a koronavírus-járvány adott óriási lehetőséget arra, hogy elterjesszék egy régóta ismert kibertámadási mód újfajta változatát. A jelek szerint nagy sikerrel.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) összesen több mint 2,7 milliárd forintnyi dollárt fizetett az NSO Groupnak a Pegasus kémszoftverért, de állítja, élesben sosem használta, csupán tesztelte azt.
Bár az FBI szerint nincs arra utaló jel, hogy a pekingi téli olimpián résztvevők ellen kibertámadás lenne készülőben, azt tanácsolja a sportolóknak, hogy fokozottan legyenek résen a netes aktivitásuk idején és figyeljenek "a digitális környezetükre".
Az Egyesült Államok végül úgy határozott, hogy saját maga dolgozza ki az eszközt, amely pont olyan könnyen és észrevétlen tud ráállni a célszemélyek mobiljára, mint az izraeli vetélytárs, írja az amerikai napilap.
Miután a hatóságok leleplezték az utóbbi idők egyik legjobban sikerült akcióját, eladásra kínált Anom telefonok tucatjai jelentek meg az interneten, gyanúsan kevés pénzéért. Többeknek erőlködniük sem kellett, hogy hozzájussanak egyhez.
Heti több kilónyi kokaint hozatott be az országba az a jól konspiráló magyar drognagykereskedői hálózat, amelynek a létezéséről a magyar rendőrök nem is tudtak, egészen addig, míg az amerikai FBI egy zseniális trükkel rájuk nem irányította a figyelmet. Az FBI munkatársai és az ausztrál nyomozók néhány éve egy sörözés közben találták ki azt a csalit, amivel aztán világszerte megvezették a főleg drogban utazó nemzetközi bűnszervezeteket. A terv annyira jól sikerült, hogy jelenleg ellátási zavar van a magyar kábítószerpiacon is.
Mivel a platformon küldött üzeneteket és képeket a nyomozók is látták, nem volt nehéz lecsapni rájuk. A nemzetközi akció keretében 800 embert fogtak el, magyarokat is.
A USA Today című lap váratlan megkeresést kapott az FBI-tól: arra kérték őket, hogy adják ki néhány újságolvasójuk adatát, köztük például az IP-címüket.