Drogos hallucinációi hatására végezte ki az édesanyját a 25 éves egyetemista
37 késszúrással ölte meg édesanyját. Előző nap a Sziget Fesztiválon drogot fogyasztott és alkoholt is ivott.
37 késszúrással ölte meg édesanyját. Előző nap a Sziget Fesztiválon drogot fogyasztott és alkoholt is ivott.
HVG
A magát biztonsági őrnek hazudó férfi két, osztálykiránduláson lévő diáklányt is molesztált egy szállodában, a szakvélemény szerint mindkét áldozata „pszichésen traumatizált” lett a történtek miatt.
HVG
A vádlott az egyik kislányt azzal is fenyegette, hogy megöli, ha el meri mondani, mi történt vele.
HVG
Az illető többszörös visszaesőnek számít.
HVG
Az erőszakos cselekményekben két alkalommal a szintén bántalmazott élettársa is segítette a férfit.
HVG
A gyilkosággal meggyanúsított három férfi és egy nő részegen ment oda egy ismerősük házához Furtán, és addig verték, amíg eszméletét vesztette. Miután elvettek tőle 38 ezer forintot, Berettyóújfaluba taxiztak, ahol a pénzből még több alkoholt vettek.
MTI
A politikust költségvetési csalással és gazdasági csalással vádolják.
HVG
Utólag az eljárás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a sértett oltalmazásra szoruló terhes nő volt.
MTI
A hazájában korábban fiatalkorúval szembeni szexuális visszaélés miatt elítélt, pszichopátiás vonásokkal is rendelkező férfi azzal próbált védekezni, hogy gyilkolásra buzdító videóit egyfajta „fekete humor” megnyilvánulásainak szánta.
HVG
K. András az utolsó szó jogán tagadta, hogy meg akarta ölni a testvérét.
HVG
A többszörös visszaeső férfi beismerte a bűnösségét.
MTI
A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, az ítélet nem jogerős.
MTI
Súlyosító körülmény volt, hogy a férfi alkohol és kábítószer hatása alatt követte el tettét.
hvg.hu
A gyerek csupán kilencéves volt, amikor a férfi molesztálni kezdte.
hvg.hu
Az idős asszonyt olyan erővel ütötte meg, hogy eltörte az arccsontját.
MTI
MTI
hvg.hu
A sanyargató hat év fegyházbüntetést kapott.
hvg.hu
A férfi féltékenységében támadt a feleségére, akivel egy ideje külön éltek. Miután azt hitte, megölte a nőt, magával is végezni akart.
hvg.hu
A férfi a rendőrök kérésére sem volt hajlandó kinyitni a raktér ajtaját, a slusszkulcsot pedig beletörte a gyújtáskapcsolóba.
MTI
MTI
hvg.hu
A német állampolgárságú férfit első fokon 12 évre ítélték, ezt súlyosította további két évvel a bíróság jogerős ítélete.
MTI
Ő vezette azokat az edzéseket, amelyeken az antifasiszta bűnszervezet tagjai a támadásokat gyakorolták, de a budapesti bántalmazásokban nem vett részt, csak jelen volt.
MTI
MTI
hvg.hu