#feljelentés

Feljelentést tettek a MÁV-ingatlanok eladása ügyében

A piaci ár töredékéért játszotta át a MÁV 2004-2005-ben két szolnoki ingatlanját egy MSZP közeli társaságnak, amely két hónappal később 130 millió forintos haszonnal adta át azokat a Tesco projektcégének. A Kehi vizsgálata szerint a vasúttársaságot összesen 185 millió forintos vagyoni kár érhette, emiatt csütörtökön hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen elkövető ellen büntetőfeljelentést tett - írja a Magyar Nemzet.



Feljelentést tett az LMP: csődbűntett, csalás, hűtlen kezelés a Malév felszámolása körül?

Az LMP szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Malév felszámolásának ügyében - közölte egy budapesti, a Teve utcai rendőrszékház előtt tartott sajtótájékoztatón Scheiring Gábor képviselő. Az ellenzéki párt gyanúja szerint a légitársaság felszámolásakor csődbűntett, csalás, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés valósulhatott meg.


"Politikai vicc" - Gyurcsányék szerint ők nem készülnek törvénysértésre

Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (AB) ellen - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el. A politikus ugyanakkor viccnek, politikai kabarénak nevezte, hogy a volt kormányfő március 15-i kijelentése után egy magánszemély terrorcselekmény miatt tett feljelentést.



Feljelentette az MVM-et az LMP

Az LMP feljelentette a Magyar Villamos Műveket (MVM) közérdekű adattal való visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve az arra való felbujtás gyanúja miatt - derül ki az ellenzéki párt csütörtöki közleményéből.


Újabb karikatúra-ügy: iszlám Miki egér miatt áll a bál Egyiptomban

Elutasította a Miki egeret hosszú szakállal, Minnie-t pedig nikábban ábrázoló karikatúrát közzétevő Nagib Szavirisz kopt milliárdos elleni feljelentést kedden egy kairói bíróság. Az üzletembert "istenkáromlás" és "az iszlám megsértése" miatt jelentették fel – közölték kedden igazságügyi illetékesek.


Brüsszeli büntetés: a Jobbik hazaárulás miatt tesz feljelentést

Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen szerdai döntését - jelentette be csütörtökön Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.


Ellenzéki aktivista jelentette fel Putyint

Vlagyimir Putyinnak, a kormányzó Egységes Oroszország párt elnökjelöltjének felelősségre vonását kezdeményezte a főügyészségnél egy ellenzéki aktivista, "választók megvesztegetésének egyértelműen bizonyított tényére" hivatkozva.




Rendőrkapitány jelentette fel Drávapiski polgármesterét

Rágalmazás miatt feljelentette Baranya megye rendőrfőkapitánya Drávapiski polgármesterét - közölte a rendőrség. Az MTI információi szerint Dakos József dandártábornok azért döntött a feljelentésről, mert megítélése szerint Mali Zoltán polgármester az interneten rendőri vezetők becsületének csorbítására alkalmas, valótlan állításokat tett.


EU-s zászlóégetés: három nap alatt dönthet az ügyészség

Megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentése a Jobbik EU-s zászlóégetése miatt - közölte Fazekas Géza szóvivő hétfőn az MTI-vel. A párt szerint most minden eddiginél nagyobb szükség van a Jobbik európai parlamenti képviselőire, akik az euroszkeptikusokhoz hasonlóan "nem fogadják el a lisszaboni utat".


Elévült bírságokat hajt be a parkolási társaság?

Lassan két éve nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség két olyan parkolási ügyben, amely az autós szerint elévült, a meg nem fizetett parkolási díjat és a pótdíjat ennek ellenére mégis behajtották. Emiatt a férfi, aki budapesti ügyvéd, úgy gondolja, okirat-hamisítást követhettek el azok, akik a már be nem hajtható összeg végrehajtásában közreműködtek.



VG: feljelentették a borsodi erőművet bezáró amerikaiakat

A NAV után a rendőrségen keresztül is meg kívánják szorongatni korábbi megrendelőjüket, a felszámolás alatt álló amerikai tulajdonú AES Borsodi Energetikai Kft.-t az együtt mintegy egymilliárd forintot követelő beszállítók - írja a Világgazdaság. A lap szerint küszöbön áll az újabb hitelezői gyűlés.



Feljelentést tett a Magyar Telekom ellen az amerikai piacfelügyelet

Korrupciós vádakkal feljelentést tett a Deutsche Telekom AG, magyarországi leánya, a Magyar Telekom, illetve utóbbinak három egykori vezetője ellen az amerikai piacfelügyelet (SEC) - közölte a SEC csütörtökön. A piacfelügyelet többek között Straub Elek volt vezérigazgató ellen is feljelentést tett. A Magyar Telekom egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.


Feljelentést tett a Jobbik a MÁV-székházak ügyében

A Jobbik hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a MÁV-székházak ügyében ismeretlen tettesek ellen. A párt szerint az államot 4-5 milliárd forintos kár érte azzal, hogy a vasúttársaság kiköltözött Andrássy úti központjából és új irodákat bérel a Könyves Kálmán körúton.


Feljelentést tett a Jobbik Esztergomban

Egyebek között hivatali hatalommal való visszaélés és közokirat-hamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Jobbik szerdán az esztergomi rendőrkapitányságon - közölte Stámusz Andrea, a helyi képviselő-testület jobbikos tagja, illetve Zentai Plajner Zsolt, a párt városi elnöke.