Feljelentést tesz a Jobbik Dunaújvárosban
A Jobbik az ügyészséghez fordul a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője.
A Jobbik az ügyészséghez fordul a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében – mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője.
MTI
Az elszámoltatási kormánybiztos feljelentette az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság korábbi főosztályvezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával - közölte a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A Jobbik garázdaság miatt feljelentést tesz a szombati melegfelvonulás résztvevői ellen, illetve személyes szabadság megsértése és más hivatali visszaélések miatt a rendőrséggel szemben is - jelentette be Dúró Dóra jobbikos képviselő a Parlament hétfői ülésén.
MTI
Az MSZP szóvivője szerint az őt feljelentő elszámoltatási kormánybiztos valójában beismerő vallomást tett, amikor azt közölte: nem 13 hónapig, hanem 7 hónapig kapott kétmillió forint feletti illetményt.
MTI
Az elszámoltatási kormánybiztosnak Török Zsolt Mi lesz Szijjártó Péter és Budai Gyula "pofátlan" millióival? című múlt heti közleménye szúrt szemet, ezért rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az MSZP szóvivőjét.
MTI
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen – jelentette be csütörtökön Budapesten az ellenzéki politikus.
MTI
Termékbemutató keretében ígértek nyereményt a résztvevőknek egy nem létező cég nevében Nagykanizsán, később azonban a szervezők pénzt kértek a "nyertesektől".
MTI
Jogszerűtlennek tartja felelősségre vonását a Bajcsy-Zsilinszky Kórház gazdasági igazgatója. Istvánovszki Krisztina kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a vele szemben törvénytelenül lefolytatott belső ellenőri eljárás miatt feljelentést tesz.
MTI
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet csalás gyanújával tett feljelentést - írja az Origo.
Origo
Emberiesség elleni bűncselekmények vádjával feljelentést kíván tenni két francia sztárügyvéd Nicolas Sarkozy francia elnök ellen a líbiai bombázások miatt.
MTI
Újabb feljelentéseket tett az előző önkormányzati ciklusban hozott döntések miatt a fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon - jelentette be az előző időszak ügyeit vizsgáló eseti bizottság vezetője kedden Egerben.
MTI
A horvát tőkepiaci felügyelet piaci manipuláció és csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a Mol ellen. A Mol az MTI érdeklődésére nem kommentálta az ügyet.
MTI
Az infokommunikációs kis- és középvállalkozások feltőkésítésével foglalkozó Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2004 és 2010 közötti gazdálkodása miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az elszámoltatási kormánybiztos.
MTI
Feljelentést tett a Forma-1-es Lotus csapat egyik részvényese Adrian Sutil, a Force India pilótája ellen verekedés, illetve sérülés szándékos okozása miatt.
MTI
Feljelentést teszünk a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent kimutatás miatt, melyet a lap a Szocialista Párt néhány tagjáról készített és személyes adatokat tartalmazott - közölte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője csütörtökön Szegeden.
MTI
Egy feljelentés szerint hamisan számláztak a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán – írta a Népszabadság. A rendőrség csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz.
hvg.hu
Azt kérik az ügyészségtől: vizsgálja meg az amerikai ingatlanbefektető és a volt miniszterelnök kijelentéseit, ezek ugyanis a Jobbik szerint rémhírterjesztésnek, illetve közveszéllyel fenyegetésnek minősülnek.
MTI
A baon.hu információi szerint akciós áron árult kristálycukrot egy ismeretlen az interneten. Volt aki 1000 kilogrammot is rendelt, de a cukor sosem érkezett meg.
baon.hu
Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Budai Gyula a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) korábbi elnöke, Lukács László ellen a szolgálat autóbérlése miatt, miután a kormánybiztos számításai szerint az államot ért kár elérheti a 3 milliárd forintot is - írja a szombati Magyar Nemzet.
MTI
Feljelentette Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökét szerdán a pozsonyi belügyminisztériumban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
MTI