Roma büszkeség felvonulás Bukarestben és Párizsban
Roma büszkeség felvonulást tartottak szombaton Bukarestben és Párizsban, miközben Szófiában nacionalisták a "romabűnözés" elleni erélyes hatósági fellépést követeltek.
Roma büszkeség felvonulást tartottak szombaton Bukarestben és Párizsban, miközben Szófiában nacionalisták a "romabűnözés" elleni erélyes hatósági fellépést követeltek.
MTI
Gördeszkás felvonulás lesz Budapesten augusztus 13-án, szombaton. A Deszkás Piknik nevű rendezvényre a szervezők több száz deszkást várnak.
hvg.hu
Egy kanadai rendőr szexista megjegyzése egész mozgalmat indított. Az úgynevezett Slutwalkon a résztvevők arra szeretnék felhívni a figyelmet: a lenge öltözék még nem indok a szexuális inzultusra. Kanada és az Egyesült Államok után júniusban Európában is utcára vonul a büszke "slutsereg".
hvg.hu
Szombat délután 4 óra körül elindult a Critical Mass kerékpáros felvonulás a budai Vérmezőről. A szervezők által örömbiciklizésnek szánt, várhatóan legalább 10 ezer embert megmozgató felvonulás az Attila út - Alagút - Lánchíd útvonalon éri el Pestet, majd a Ferenciek terére és a budai Rudas fürdőhöz tett rövid kitérő után az Astoria - Erzsébet tér - Andrássy út útvonalon át érkezik meg a városligeti Királydombhoz, ahol a hagyományos közös bringaemeléssel ér véget 18.30 óra körül.
MTI
Az indiai hadsereg különfele alakulatainak díszegységei menetelnek a köztársaság napja alkalmából rendezett felvonuláson Újdelhiben 2011. január 26-án. A köztársaság napján az alkotmány 1950-es elfogadásáról emlékeztek meg Indiában.
unknown
Különleges alkalom volt az idei katonai parádé Észak-Koreában, ugyanis szokatlan módon a nemzetközi sajtót is beengedték Phenjanba - olvasható a Világutazó blogon.
Legalább 35 ezren vettek részt a Critical Mass (Kritikus Tömeg) mozgalom szombati felvonulásán Budapesten.
Könnygázgránátokkal próbálta meg feloszlatni a görög rendőrség csütörtökön Athénban a sztrájkoló tömeget.
MTI
A budapesti tömegközlekedést is érinti a Critical Mass kedd esti kerékpáros felvonulás, emiatt 18:30-tól akár este 9 óráig is számolni kell forgalomkorlátozásokkal, menetrendbeli változásokkal - közölte a BKV. Korábban a rendőrség az autósok figyelmét hívta fel arra, hogy érdemes elkerülniük a Deák Ferenc tér környékét, a Kiskörutat és a Nagykörutat.
MTI
A rendőrség megtiltotta a tizedik, szombatra tervezett "Béke mártírja" emlékmenet ügyében bejelentett rendezvény megtartását is - közölte csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az emlékmenetet sajtóhírek szerint Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front elnevezésű magyar nemzetiszocialista tömörülés szervezi.
MTI
Nem tarthatnak felvonulást neonácik Rudolf Hess sírhelyénél, a bajorországi Wunsiedelben a német alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozata szerint, amelyben a testület elutasította az augusztus 22-re tervezett menet betiltásának felülvizsgálatát kérő beadványt.
MTI
Egy lövészünnepély résztvevői közé rohant egy személyautó vasárnap délután a nyugat-németországi Menden városban. Három ember életét meghalt, több mint 40 megsérült a tragédiában - közölte Diemar Boronowski, a rendőrség szóvivője.
MTI
Deszkás Piknik néven nagyszabású gördeszkás felvonulás lesz június 27-én Budapesten. Az eseményre vidékről is érkeznek gördeszkások, a szervezők több száz fős tömegre számítanak.
hvg.hu
Kerékpáros és babakocsis felvonulást, valamint futóversenyt is tartanak vasárnap Budapesten, a szervezők azt tanácsolják az autóval közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
MTI
A vasárnap délután zajló több tízezres Föld Napi Critical Mass kerékpáros és babakocsis felvonulás idején az autóval közlekedőknek érdemes teljesen elkerülni Budapest belvárosát.
MTI