#felvételi


Botrányos felvételi: sokan hiába tanultak?
 

Botrányos felvételi: sokan hiába tanultak?

Szombaton írják a középiskolába készülő gyerekek a központi felvételi teszteket, két napja derült ki azonban, hogy jó néhányan hiába tanultak, nem jogosultak a felvételre. A helyzet egy decemberi törvénymódosítás miatt állt elő, most kétségbeesett szülők próbálnak valamit tenni a gyerekükért. Már ha egyáltalán tudnak a jogszabályváltozásról. Az oktatási szakértő szerint nem egyértelmű a törvényi tilalom. Cikkünk megjelenése után az EMMI arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az idei felvételizőkre mégsem nem vonatkozik a szabályozás.

hvg.hu hvg.hu

Szombaton kezdődnek a gimnáziumi felvételik
 

Szombaton kezdődnek a gimnáziumi felvételik

Szombaton tartják a középfokú iskolák központi írásbeli felvételi vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára.

MTI MTI


Nehezebb felvételit és új képzési formát is ígér Palkovics
 

Nehezebb felvételit és új képzési formát is ígér Palkovics

A héten ismét tárgyalja a Felsőoktatási Kerekasztal a felsőoktatás átalakításáról szóló koncepciót, amely december közepén kerülhet a kormány elé - közölte Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az MTI-vel szerdán, egyúttal cáfolva a napokban megjelent sajtóhíreszteléseket.

MTI MTI




Miért akar tanulni? - kérdőív
 

Miért akar tanulni? - kérdőív

Érettségi, diploma, OKJ-s bizonyítvány – önmagukban ezek a végzettségek keveset érnek, legalábbis minden egyes kutatás azt mutatja, hogy a legnagyobb eséllyel azok tudnak gyorsan, jó munkahelyen, a végzettségüknek megfelelő munkakörben elhelyezkedni, akik folyamatosan továbbképzik magukat. Az idén vagy jövőre kezd el tanulni? Egyetemre vagy főiskolára felvételizik, esetleg azt tervezi, hogy egy OKJ-s vagy más típusú képzésre iratkozik be? Kíváncsiak vagyunk, miért döntött a tanulás mellett, mi alapján választ intézményt, hol keres információkat a kurzusokról – kérjük, töltse ki kérdőívünket.

hvg.hu hvg.hu



El lehet menni: Miért lépnek le már a gimisek is?
 

El lehet menni: Miért lépnek le már a gimisek is?

Megugrott az angol és az osztrák egyetemeken tanuló magyarok száma az utóbbi években, a fővárosi és a nyugat-magyarországi gimnáziumok pedig arról számoltak be, hogy az elvándorlási trend idén is erősödni fog. Szülője és diákja válogatja, hogy ki miért megy el Magyarországról: van, aki elégedetlen a hazai egyetemek színvonalával, van, aki a közállapotokra panaszkodik, van, aki azért megy külföldre, mert a felsőoktatás átszabása miatt kiszorul a magyar intézményekből. Az agyelszívás és az elvándorlás tinédzserkorban kezdődik.

MLF MLF




Elindult a keresztféléves felvételi
 

Elindult a keresztféléves felvételi

Kedden megkezdődött a jövő februárban induló felsőoktatási képzésekre történő jelentkezési időszak, a keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás. A jelentkezőknek egy hónapon belül kell eldönteniük, melyik egyetem, főiskola melyik szakán szeretnének továbbtanulni.

MTI MTI


Milyen szakra felvételizzen jövőre?
 

Milyen szakra felvételizzen jövőre?

Október 9-én rendezik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Karrierközpontja által szervezett ELTE Pályaválasztási Nap, amelyre az ország minden részéből várják a középiskolásokat. A rendezvényen a felvételi eljárással, egyetemi keretszámokkal kapcsolatos alapvető információkról tájékozódhatnak az érdeklődők.

hvg.hu hvg.hu