Három hét múlva derülhet ki, mennyire véd a Szputnyik V az omikron variáns ellen
Az Európában egyelőre nem elfogadott védőoltás hatásosságának vizsgálatát már megkezdték.
Az Európában egyelőre nem elfogadott védőoltás hatásosságának vizsgálatát már megkezdték.
Aki nem oltatja be magát január közepéig, havonta 100 eurós bírságot fizet majd.
Kórházi ápolásra már több mint 7400 covidos páciens szorul.
Az édesanya halála miatt három gyerek maradt félárván. A fiatal nő – bár volt alapbetegsége – napi szinten sportolt.
A légi járatok betiltása elrettentheti a jövőben az országokat attól, hogy szankcióktól félve hírt adjanak az újabb esetleges variánsok felfedezéséről.
A pár mindkét tagja a koronavírus omikron variánsával fertőződött meg.
Legutóbb Bajorországból és Milánóból jelentettek olyan fertőzötteket, akiknek a szervezetében a koronavírus omikron variánsát mutatták ki.
Akkor is karanténba kell vonulniuk, ha nem vetődik fel náluk a fertőzöttség gyanúja.
Csatlakozunk az uniós javaslathoz.
A holland hatóságok mindenkit leteszteltek a két járaton, a fertőzötteket pedig tovább vizsgálják, hogy kiderüljön, melyik variáns található meg a szervezetükben.
A törzset eddig Dél-Afrikában, Botswanában, Belgiumban, Hongkongban és Izraelben azonosították.
Újabb hat ember kapta el a fertőzést az RB Leipzig csapatánál, köztük a magyar válogatott belső védője is.
Világszerte komoly aggodalmat kelt a koronavírus egyik új változata: az Afrika déli részén megjelent kórokozó meglepően sok ponton mutálódott, így képes lehet kikerülni az oltások nyújtotta védelmet. A vírus gyorsan terjed: miközben több ország beutazási tilalmat rendelt el Afrika déli államaiból, már Európában is megjelent az új változat. Az EU is beutazási korlátozásokat fontolgat, a piacok idegesen reagálnak.
A kiskorúak az összes megbetegedett tíz százalékát jelentik.
Békássy Szabolcs szerint a gyerekek körében is terjed a koronavírus, és ők is továbbadhatják, ráadásul a tüneteik is markánsabbak.
Előzetes bejelentkezés után, antigénteszttel szűrnek.
A kórházban ápolt covidos betegek száma 6900 fölé emelkedett.
A Markusovszky kórházban 17–18 beteg van lélegeztetőgépen.
A Dr. Web kiberbiztonsági cég szakemberei szerint eddig több mint 9 300 000 alkalommal telepítették azt az összesen 190 alkalmazást a Huawei alkalmazásboltjából, ami az Android-alapú rendszereket fertőzi.