Leprával diagnosztizáltak egy férfit Bécsben
A tünetek másfél éve jelentkeztek először, de sokáig nem tudták, hogy mi áll mögöttük.
A tünetek másfél éve jelentkeztek először, de sokáig nem tudták, hogy mi áll mögöttük.
Ausztrál kutatók szerint nem mindegy, hogy valaki ugyanabba a karjába kapja-e az első és az emlékeztető védőoltást. A különbséget a nyirokcsomó közelsége jelentheti.
A vérmintát Budapestre szállították, most vizsgálják.
A hotel korábban a negatív kritikák miatt egyszer nevet is változtatott.
Lázas, nyáladzó, elkékülő nyelvüket nyújtogató kérődzőkkel, térden csúszó juhokkal, „táncoló” marhákkal szembesülhetnek azok a tenyésztők, akik állatait megfertőzte a vírus. Ausztriában több száz esetet észleltek a napokban, de szinte egész Nyugat-Európában ott van már a szinte láthatatlanul apró szúnyogok terjesztette vírus. A kéknyelv betegség nem annyira durva, mint a száj- és körömfájás, de esetleges hazai megjelenése már túl sok lehet az eleve túlfeszített állategészségügynek és a piaci pszichózis által is sújtott húságazatnak. A kormányzat mindenesetre már készül rá.
A wellnesshotel korábban nevet változtatott a negatív értékelések miatt, pedig a vendégek a fertőzésveszélyről nem is tudtak.
Nagy István agrárminiszter szombaton már bejelentette, hogy megszűnt a vészhelyzet.
Ahogyan Magyarországon, a szomszédos országban sem fordult elő ez a betegség már évtizedek óta.
Egyelőre rejtély, mi okozta a fertőzést.
Öt gyerek kórházba került kiszáradás miatt, de már kiengedték őket.
Emberről emberre nem terjed, rágcsálók ürüléke terjeszti a vírust, ami megölte Gene Hackman feleségét.
A ragadós száj- és körömfájás emberekre ritkán terjed át, a gazdaságokban azonban hatalmas károkat okozhat: amint akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni.
A gyakoribb tesztelés mellett a csökkenő óvszerhasználat is szerepet játszhat az emelkedésben.
Az intenzív osztályon felvételi zárlatot rendeltek el a rendkívül ellenálló szuperbaktérium miatt.
Az esetszámok emelkedése mellett megjelent a veleszületett szifiliszfertőzés is, amire évtizedek óta nem volt példa.
Egy sor problémát találtak az amerikai élelmiszer-biztonsági hivatal szakemberei a Taylor Farmsnál. Az innen érkezett, E. colival fertőzött nyers hagyma számos embert betegített meg, egy ember meg is halt.
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.
Amerikai kutatók szerint az általuk fejlesztett, DNS-alapú nanorobot képes megfogni a fertőzni akaró vírust, és nemes egyszerűséggel meggátolja, hogy az bejusson a sejtekbe.
Egyre valószínűbb, hogy a kockára vágott nyers hagyma volt a ludas.
Egy többlépéses, kifinomult támadási módszert figyeltek meg a Microsoft szakemberei, melynek segítségével végül a felhasználók adatait is ellophatták a hackerek.