Kiakadt a holland kormányfő: "inkább nekünk lenne okunk mérgesnek lenni"
Rutte: nem olyan súlyosak a török szankciók.
Rutte: nem olyan súlyosak a török szankciók.
A jogos helyi aggodalmakat csak eltéríti és súlyosbítja a tudatosan gerjesztett páni félelemkeltés, az állami propaganda. Vélemény.
Szijjártó Péter külügyi államtitkár magyar sikernek is nevezte Donald Tusk megválasztását az Európai Tanács elnöki posztjára. Az Orbán-Tusk surlódásokról már nem beszélt.
Kijevben sorokban várakoznak a szavazók,h ogy részt vehessnek az elnökválasztáson, az ország keleti részén azonban van hely, ahol már a városi önkormányzat épületét is felgyújtották a szakadárok.
A rövidebb munkaidő árthat az egészségnek és még a belső feszültségszintet is emelheti - állítják dél-koreai kutatók a The Daily Telegraph című brit lap jelentése szerint.
Az atomfegyver bevetését is kilátásba helyezte Észak-Korea az Egyesült Államok ellen. A legújabb fenyegetések nyomán az amerikai nemzetbiztonsági tanács Phenjant a háborús retorika beszüntetésére szólította fel. Fotók a térségből.
A nők fele veszekedett már párjával az anyós miatt, 40 százalék olyan gyakran, hogy az már komoly feszültséget kelt a párkapcsolatban. A legtöbb civakodás a gyerekek/unokák neveléséből adódik.
Ha munkahelyünkön az egyes szervezeti egységek vagy személyek szerepeit és funkcióját nem tisztázzuk, szerepkonfliktusok és szereptévesztések terhelik a szervezetet, a munkavállalók fizikai és szellemi energiái pedig együttműködés helyett felesleges súrlódásokra vagy összeütközésekre pazarlódnak.
A két ország közötti feszültség miatt a kínai kormány várhatóan lemondja a kínai-japán kapcsolatok normalizálásának 40. évfordulójára tervezett ünnepséget - jelentette vasárnap a japán Jiji Press hírügynökség.
Afganisztán betiltotta minden pakisztáni újság terjesztését az országban, amiért azok biztonsági vezetők szerint folyamatosan a kabuli kormány elleni propagandát folytatnak - közölte egy kormányszóvivő szombaton.
Ha sok emberrel dolgozik egy légtérben, fokozottan oda kell figyelni a másikra.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szerint az egészségügyi ágazatban eddig megvalósított bérrendezés az egy munkaközösségben dolgozók számára jelentősen eltérő emelést jelentett, s ez olyan mértékű feszültséget okoz, amely már a betegellátásra is kihat. Erről Balogh Zoltán, a MESZK elnöke beszélt csütörtökön Budapesten, az önkormányzati egészségügyi napok rendezvényén.
A Jobbik helyi országgyűlési képviselője szerint "a magyarok és a romák közötti konfliktus" nem az elmúlt napokban kezdődött Cegléden. Máshonnan oda költözött cigányok "bűnöző életmódja" okolható a feszült hangulat kialakulásáért – állítja Korondi Miklós.
Bonyolódik a helyzet Lewis Hamilton és a McLaren szerződéshosszabbítása körül: a wokingi csapat jelentős fizetéscsökkentés mellet tartaná meg a 2008-as világbajnokot, aki még nem döntött, s időközben szócsatába keveredett a csapatot irányító cégbirodalom vezérével is.
Jean Charest, Québec kanadai tartomány miniszterelnöke felfüggesztette a tárgyalásokat a tervezett tandíjemelés ellen tüntető egyetemistákkal, ami azt jelenti, hogy a nyáron újabb tüntetések várhatók.
A szlovák egészségügyben tapasztalható pénzhiány miatt tovább nő a feszültség a kórházak és rendelők, illetve a nővérek között: egyre több egészségügyi intézményben terveznek elbocsátásokat amiatt, hogy nem tudják miből finanszírozni a nővérek számára jóváhagyott bérminimumot.
Több mint 17 éve nem kellett ennyi kereskedelmi feszültséggel megküzdenie Kínának, mint az elmúlt évben – mondta hétvégén a kínai kereskedelmi miniszter-helyettes. Csong Szan szerint az érintett iparágak száma is növekszik.
Elvesztette az irányt az LMP, ez okozza a feszültségeket, amelyek miatt a párt több meghatározó figurája háttérbe vonult – legalább is így vélik az Origónak nyilatkozó képviselők. A pártnál egyelőre nem tudják, hogyan viszonyuljanak az MSZP-hez, de megosztottak abban is, hogy mennyire keménykedhetnek a kormánnyal. Bár szombaton Schiffer András frakcióvezető is lemondott, posztja a bizonytalanság miatt nem túl kapós.
Belgrád főbb közlekedési útvonalain és a város központjában fokozott rendőri készültség tapasztalható, az utcákon a rendőrség és a csendőrség megerősített egységei járőröznek, jóllehet a fenyegetések miatt a hatóságok betiltották a melegek vasárnapra tervezett felvonulását.
Míg a magyarok kétharmada szerint nagy feszültség van a cigányok és a nem cigányok, felük szerint pedig a szegények és a gazdagok között, addig csupán negyedük, illetve hetedük érzékel nagy feszültséget a bevándorlók és a magyarok, illetve a fiatalok és az idősek között - derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet legfrissebb kutatásából.