#fiatalok

SMS-ben kommunikálnak az amerikai fiatalok
 

SMS-ben kommunikálnak az amerikai fiatalok

A mobiltelefonnal rendelkező amerikai tizenévesek harmada több mint száz sms-t küld vagy fogad naponta, azaz a fiatalok között a szöveges üzengetés vált a legnépszerűbb kommunikációs formává - derül ki egy friss felmérésből.

MTI MTI


A fiatalok harmada dolgozik, miközben tanul
 

A fiatalok harmada dolgozik, miközben tanul

A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a fiatalok alig 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy már tanulmányai idején is kapott valamilyen tényleges képet a munka világáról - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

MTI MTI




Skizofréniát idézhet elő a drogfogyasztás
 

Skizofréniát idézhet elő a drogfogyasztás

Németországi tapasztalatok szerint egyre több gyermek és fiatal betegszik meg pszichésen: a skizofrénia például mind nagyobb arányban érint 19 év alatti fiatalokat. Ráadásul emelkedik a súlyos esetek száma is.

hvg.hu hvg.hu

Időutazás a Facebookon
 

Időutazás a Facebookon

A Szívlapát blog egy lengyel kampányt mutat be olvasóinak. A kezdeményezés célja felhívni a fiatalok figyelmét az 1944-es varsói felkelés tragédiájára.

hvg.hu hvg.hu

H1N1: a fiatalokat fertőzi meg leginkább
 

H1N1: a fiatalokat fertőzi meg leginkább

Mexikóban, a járvány kitörési helyén gyűjtött adatok elemzése alapján elkészült az eddigi legnagyobb tanulmány, amely igazolja, hogy leginkább a fiatalok fertőződnek meg a H1N1-től, ám a halálozás kockázata az idősebbeknél a legmagasabb.

hvg.hu hvg.hu




 

"Ez az Orbán Viktor? Hú. Hát ez kemény"

Huszonévesek. A rendszerváltás körül születtek. Nekik tettek fel kérdéseket és mutattak közismert fotókat az 1989 körüli évekből annak a projektnek a kitalálói és megvalósítói, amely a neten teszi közzé fiatalok válaszait, személyes emlékeit a rendszerváltás időszakáról. A www.huszonevesek.hu különös képet mutat. Nem emlékeznek? Nem érdeklődnek? Vagy senki nem mesélte el nekik?

hvg.hu hvg.hu

Fiatalok életérzése 2009 őszén: csalódottság, frusztráció
 

Fiatalok életérzése 2009 őszén: csalódottság, frusztráció

Szerzőnk magán-közvéleménykutatást végzett fiatal barátai, ismerősei körében, a 18-35 éves korosztálynál, Budapesten és vidéken. Mintegy száz független, dolgozó, gyermektelen fiatalt célzott meg kérdéseivel: vannak-e álmaik és céljaik, amelyeket itthon kívánnának megvalósítani? Próbálkoznak-e külföldi munkavállalással? Mennyire tartja vissza őket a haza szeretete? A kapott válaszokból leszűrt eredmény lesújtó volt.

unknown unknown

Mi okozza a fiatalok halálát?
 

Mi okozza a fiatalok halálát?

Baleset, terhességi és szülési komplikációk, öngyilkosság, erőszak, az AIDS és a tuberkulózis a 10 és 24 év közötti fiatalok leggyakoribb haláloka világszerte - állítja egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés.

MTI MTI

Hárommillió dél-afrikai fiatal nem dolgozik
 

Hárommillió dél-afrikai fiatal nem dolgozik

Csaknem hárommillió fiatal dél-afrikai, a 18 és 24 év közöttiek negyven százaléka munka nélkül él, és semmilyen oktatásban vagy képzésben nem részesül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nehéz munkakörülmények miatt egyre több tanár hagyja ott állását - állapította meg egy szerdán közzétett jelentésben a dél-afrikai kormány.

MTI MTI

Csábító külföldi munka: menni vagy maradni?
 

Csábító külföldi munka: menni vagy maradni?

Az egyetemisták és főiskolások közel fele szívesen tanulna külföldön - állapította meg Ságvári Bence szociológus, a Fanta Trendriport elnevezésű tanulmánysorozat ötödik jelentésében, amely szerint egyre több magyar fiatal tölt hosszabb-rövidebb időt külföldön tanulással vagy munkával.

MTI MTI

Hogyan élnek a magyar fiatalok?
 

Hogyan élnek a magyar fiatalok?

Szelektíven gyűjti a hulladékot és törekszik az energiatakarékosságra a mai magyar fiatalok csaknem fele; negyedük azonban soha nem sportol, többségük rendszeresen fogyaszt zöldséget és főleg gyümölcsöt - derül ki Ságvári Bence szociológus Fanta Trendriport elnevezésű kutatásának újabb részéből.

MTI MTI