Szivárványcsaládokért Alapítvány: Az akar valamit betiltani, aki tudja, hogy egy valódi vitában alulmaradna
Az alapítvány azt kéri a kormánytól, hogy “hagyják békében élni a magyar szivárványcsaládokat és a gyermekeiket”.
Az alapítvány azt kéri a kormánytól, hogy “hagyják békében élni a magyar szivárványcsaládokat és a gyermekeiket”.
hvg.hu
A módosító módosítóját is módosította a Fidesz. A legújabb változat szerint a forgalmi érték akár 30 százalékáért is meg lehetne venni az önkormányzati bérlakásokat, ráadásul a Várnegyedben az állami, illetve önkormányzati cég által tulajdonolt ingatlanokra is kiterjesztenék a törvényt.
hvg.hu
A magyar kormánypárt folyamatosan az új uniós dokumentum ellen kampányolt, mert az nem biztosít automatikus mentességet a keleti vakcinával oltottak számára. A szavazáson azonban nem ők, hanem a Momentum foglalt állást a javaslattal szemben.
A képviselő szerint első áldozást ünnepeltek egy mulatós zenésznél, megverték az egyik szomszédot, majd a rendőröknek kellett közbeavatkozni.
hvg.hu
Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom kormányfőjelöltje retteg attól, hogy 2022 áprilisában Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.
hvg.hu
A Fidesz EP-képviselője szerint természetesen a baloldal a veszély.
hvg.hu
A legtöbb állami támogatást, mintegy 1,5 milliárdot a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kapta 2020-ban. A Fideszé mellett megnéztük a KDNP, az MSZP és a DK alapítványának tavalyi beszámolóját is.
Ismét beindult a választások előtti pártalapítási láz. Bár közvetlen bizonyíték nincs a politikai sokszínűség kormánypárti gerjesztésére, az egyik új formáció Orbán Viktort éltetve készül odaállni a startvonalra.
Joó Hajnalka
Hosszú évek után térhet vissza a hazai politika frontvonalába az egykori miniszter.
hvg.hu
A kormánypárti politikusok szerint a főváros vezetése szegi meg éppen korábbi közös megállapodásukat.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc tökéletes céltáblaként kínálja magát a Fidesznek, de a személyére épített kormányzati kampány csak a saját tábor tüzelésére jó.
hvg.hu
A fideszes képviselő a Facebookon közölte, hogy visszatért.
hvg.hu
Egymásnak látványos gesztusokat téve készülnek az ellenzéki pártok az őszi előválasztásra, és vannak olyan körzetek, ahol szinte borítékolható egy-egy erős induló győzelme. Ebbe még az sem igazán tudott bezavarni, hogy a Fidesszel együtt mozgó pártfüggetlen Volner János belengette, hogy az online előválasztás meghackelésére készül.
Lengyel Tibor
Windisch Judit
Az olasz politikus Portugáliában vázolta fel, milyen jobboldali egységet szeretne látni az Európai Unióban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A 2022-es választás a két nagy tömb összecsapása lesz, ám mindegyik oldal mellett ott van egy kis párt, ami akár a választás kimenetelét is eldöntheti. De vajon a Kutyapárt tényleg az ellenzék, a Mi Hazánk pedig a Fidesz esélyeit rontja?
A fél perces videóban arról beszélnek, milyen rossz volt Gyurcsány alatt Magyarország, de egy kis hiba becsúszott.
hvg.hu
A Patrióta nevet kapott csatornát szeptemberre már jelentős nézettségig akarják vinni a kormánypárti influenszereket gyűjtő Megafonnál. Rákay állítja, semmilyen állami pénz nincs benne, ahogy ő is az államtól függetlenül lett jómódú.
hvg.hu
Nem bánja Mirkóczki Ádám polgármester, hogy kihátrált mögüle az ellenzéki összefogás Egerben. Arra számít, hogy a helyi Fidesz-frakció tagjai kisegítik majd. Még akkor is, ha a polgármester nem csak a saját egykori szövetségesei, hanem a Fidesz frakcióvezetője szerint is áruló. A polgármester és az ellenzéki összefogás viszonya már a 2019-es választási kampányban sem volt felhőtlen, azóta pedig végleg megromlott: Mirkóczki szerint a pártpolitika és az őszinteség hiánya miatt, kritikusai szerint viszont az ő autokrata stílusa és vitatható szakmai döntései miatt.
Lengyel Tibor
Fekő Ádám
Egy szerencsi borásszal fotózkodott romantikus helyszíneken a szerencsi körzet tavaly megválasztott parlamenti képviselője.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök és a spanyol pártelnök szerint is nemzeti szuverenitásra és határvédelemre van szüksége Európának.
hvg.hu
hvg.hu
MTI