#Fidesz



Századvég: a Fidesz áll, mint a cövek

A pártok támogatottságát tekintve nem változtak az erőviszonyok a Századvég felmérése szerint. A Fidesz a teljes népesség körében 24 százalékon áll, az MSZP hozza a 13 százalékot. A Jobbik támogatottsága 8 százalékos, az LMP-re a választópolgárok 2, az Együtt 2014-re 6 százalékuk szavazna.





Csak Simicska örök – hogyan élte túl barátait és ellenfeleit Orbán Viktor?

Egy páratlanul sikeres generáció legsikeresebb tagjaként ötvenévesen már politikai veteránnak számít Orbán Viktor, aki 25 éve aktív politikus. A hosszú pályafutás alatt rengeteg sikert és még több kudarcot élt meg, de eddig túlélt mindent és mindenkit. Szövetségesei és barátai időnként lecserélődtek, ma már csak néhányan vannak mellette az eredeti, szakkollégista csapatból, az új bizalmasok pedig egészen mások. Egyetlen régi bizalmas, Simicska Lajos őrizte meg a befolyását rá, a többiek elfogadták dominanciáját vagy eltűntek mellőle az évek során – más kérdés, hogy a Fidesz egykori legszűkebb vezetésének tagjairól Orbán hátrébb sorolásuk után is szinte kivétel nélkül "gondoskodott".


Selmeczi: "Magyarország saját erejéből állt talpra"

A Fidesz szerint az a tény, hogy Magyarország kilenc év után kikerült a büntető túlzottdeficit-eljárás alól, kizárólag a magyar emberek teljesítménye: Magyarország saját erejéből állt talpra, mindenféle külső segítség nélkül, miközben "kamatostul törleszti a baloldal által felhalmozott államadósságot" - írja csütörtöki közleményében a nagyobbik kormánypárt szóvivője.




A felvidéki magyarok a Most-Hídra és a Fideszre szavaznának

Egy a Most-Híd szlovák-magyar párt által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a felvidéki magyar választók több mint egyharmada a Bugár Béla vezette Most-Híd pártot, csaknem egyötöde pedig a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártját (MKP) támogatja, a magyarországi választásokat a Felvidéken a Fidesz nyerné, amelyre a magyar választók fele voksolna.



Fidesz: "elérkezett Magyarország napja"

Magyarország újabb elismerésének tartja a költségvetési bizottság fideszes alelnöke, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzését.








Orbán ismét keblére ölelte a kisgazdákat

Orbán Viktor hétfőn hivatalában fogadta Turi-Kovács Bélát, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökét. A felek úgy látják, hogy az elmúlt 10 évben folytatott együttműködésük eredményes volt. Megállapodtak, hogy a következő választáson a szövetségnek együtt kell indulnia.