#Fidesz


Hullanak és cserélődnek a fejek a borsodi Fideszben

Miskolcon ismét új elnöke van a Fidesznek, mivel Molnár Attilától egy év után a párt megvonta a bizalmat. Most Sebestyén László országgyűlési képviselővel próbálkoznak, aki idáig alelnök volt. Szerdán a hírek szerint az ózdi fideszesek léptetik le eddigi elnöküket – felsőbb utasításra.


VV: Matolcsy György lesz a Fidesz bűnbakja?

Ha a kormány a módosabb középosztály megsarcolása mellett dönt, azzal feladja értékbeli alapvetéseit, és szinte felkéri majdani ellenfeleit egy új jobboldali párt létrehozására - véli a Véleményvezér blog.



Vért izzadt a föld, bújt az üldözött a csepeli vadtelepen

A rendszerváltás kiváltotta szociális sokk, a belvárosi kerületek rehabilitációja, az aluljárók "megtisztítása", ragaszkodás az önálló, zavartalan élethez – a hvg.hu által megkeresett szakemberek és a helyi politikusok véleménye megoszlik abban, hogyan is alakult ki a csepeli hajléktalantelep. Számos jel utal arra, hogy a többség a ferencvárosi és józsefvárosi korábbi szükséglakások felújításakor szorult a csepeli erdőbe. A csepeli hajléktalanszálló vezetője szerint a gyilkossággal vádoltak is onnan érkeztek.




WikiLeaks: Erdő Péter a Fidesztől sem várta a "mennyországot"

A korrupció visszaszorulását és a szerinte bűnözői körökkel kapcsolatban álló politikusokkal teli magyar közélet tisztulását várta Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek a 2010-es választások utánra - derül ki az amerikai nagykövetség egyik, a WikiLeaks által pénteken nyilvánosságra hozott 2009-es jelentésből, melyet az Origo idéz.



Orbánék Hajdúszoboszlón hangolnak

A még elfogadandó sarkalatos törvények megvitatása lesz az egyik kiemelt napirendi pontja a Fidesz-KDNP jövő hét szerdától péntekig tartó, évadnyitó frakcióülésének, amely Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök értékelő, a feladatokat kijelölő, a kormány munkájáról szóló beszédével kezdődik - közölte a Fidesz frakcióvezetője.






Ájtatos Kubatov, citerázó államtitkár: mivé lettek a polgári körök?

Hova tűnt az a harciasság, amivel a 2002 utáni polgári körök tüntetéseket szerveztek az MSZP–SZDSZ-kormány ellen, vagy amivel a Tilos Rádiónál demonstráltak? A mozgalom csütörtöki ünnepségén Kubatov Gábor az adósság elleni küzdelemről és önvizsgálatról beszélt, a kormány egyik államtitkára pedig ingujjban citerázott. Videóriportunk a Polgárok Háza nyolcadik évadnyitójáról.



Nem akar Gyurcsány-klauzulát a Fidesz

Az ellenzéki pártok javaslatait figyelembe véve fog dönteni a Fidesz arról, hogy az egy- vagy kétfordulós választási rendszert támogatja majd a parlamentben. A párt egyik szakpolitikusa, Gulyás Gergely egy szerdán megjelent írásában leszögezte, a választókerületek határait nem a kormány, hanem az országgyűlés fogja kialakítani.