Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az MSZP csütörtöki közleményében elfogadhatatlannak nevezte az Alkotmánybíróságról szóló törvény koncepcióját. Az MSZP szerint a Fidesz az uralma alá akarja vonni a jogvédelem legfőbb szervét, az Alkotmánybíróságot.
Közölték, Mesterházy Attila pártelnök levélben fordult Salamon Lászlóhoz, az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökéhez, ebben tételesen kifejtette, mely pontokkal nem ért egyet. Mint írták, egyértelműen megállapítható, hogy megszűnnek az Alkotmánybíróság jövő év január 1-jén folyamatban lévő eljárásai, ha a kifogásolt jogszabály utólagos vizsgálatát magánszemély kezdeményezte. Az MSZP tiltakozik egyfelől az "actio popularis" intézményének módszeres kiüresítése, másfelől ezzel összefüggésben a szerzett jogok elvétele ellen.
Szerintük az utólagos normakontroll kezdeményezői körének nyitottsága a jogvédelem lényegi garanciája. Ennek "cinikus szűkítése" csak felháborító, ám a folyamatban lévő eljárások megszüntetése kifejezetten jogfosztó rendelkezés – írják. Szavaik szerint fontos, politikailag érzékeny ügyek kerülhetnek így le az Alkotmánybíróság napirendjéről.
Arra is rámutattak, hogy az új alkotmánybírák megválasztásához szükséges kétharmados konszenzus jövőbeni hiányában a tizenkét éves mandátum akár élethosszig tartó megbízatássá alakulhat. Közölték, Mesterházy Attila szerint az MSZP felelőssége, hogy a párt szakmai tudásával és politikai erejével "tiltakozzon a közjogi rendszer gátlástalan átalakítása ellen", melyhez minden törvényes eszközt fel fognak használni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.