#Fidesz

Mesterházy: a kormány szétrombolja a köztársaságot

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az Alkotmány hétfőre tervezett elfogadásával szétrombolni készül a köztársaságot; Mesterházy Attila a párt honlapján vasárnap megjelentetett írásában egyebek között azt hangsúlyozta, az MSZP-n múlik, hogy legerősebb ellenzéki pártként véget tud-e vetni a jelenlegi "ámokfutásnak", illetve azt ígérte, hogy helyre fogják állítani a köztársaságot.



Július 3-án tartja kongresszusát a Fidesz

Július 3-án tartja XXIV. tisztújító kongresszusát a Fidesz. A párt Országos Választmánya pénteki ülésén döntött erről. A kongresszuson választják majd meg a Fidesz elnökét, alelnökeit, az ügyrendi bizottság tagjait, valamint a számvizsgáló bizottság tagjait.


Újabb brüsszeli fejcsere a Fidesztől

A magyar soros EU-elnökség végeztével a Fidesz-kormány lecseréli az Európai Unióhoz rendelt állandó képviselő-helyettes diplomatáját, Varga Ágnest - tudta meg a hvg.hu.




A Fidesz nem vezetné be a szabad vasárnapot?

A KDNP az ellenzéki pártoktól remél támogatást a szabad vasárnap parlamenti elfogadásához, miután a Fidesz-frakció nem támogatja azt - írta a pénteki Magyar Hírlap. A Fidesz később közölte: még nem döntöttek a szabad vasárnap kérdésében.




Van-e szándék a néppel kormányozni?

Van-e jövője a nemzeti együttműködés nyilatkozatának, s mi végre hivatkozott, hivatkozik rá a kormánypárt? A néppel történő kormányzás kommunikációs trükknek tűnik, amelyet felülírt a gyors törvényhozás politikai kényszere, s kérdés, hogy ennek fényében mennyiben lehet komolyan venni a jövőben.



LMP: törvényellenes ülés volt Esztergomban

Az LMP a megyei kormányhivatalhoz fordult a szerintük törvényellenesen összehívott önkormányzati testületi ülés miatt. A párt szerint a Fidesz-frakció által levezetett ülés nem volt más, mint munkaértekezlet.



A Political Capital a Fidesz dominanciájáról

A Political Capital szerint a baloldal meggyengülésével és a szélsőjobboldal előretörésével még nem állt meg a tavalyi országgyűlési választásokig fennálló, kétpólusú pártrendszer átalakulása.


Hisznek-e Istenben a kormánypárti képviselők?

A KDNP parlamenti frakciójában nincs magát ateistának valló képviselő, a Fideszében pedig ha van is, akkor erős kisebbségben. Utóbbiaknak sem fog ugyanakkor problémát okozni az új alkotmány megszavazása. Kérdésünkre, hogy jó lelkiismerettel meg tudja-e szavazni az alkotmányt, egy név nélkül nyilatkozó államtitkár úgy felelt: „Én egy bérből és fizetésből élő megélhetési politikus vagyok. […] Azt kérdezték, hogy Isten van-e, nem azt, hogy lelkiismeretem.”


VV: visszatér-e Bajnai?

Bajnai Gordonból könnyen lehet még egyszer miniszterelnök, de ahhoz, hogy ez a következő ciklusban történjék, a Fidesz hathatós segítségére lenne szükség - olvasható a Véleményvezér blogon.