Milliókra büntették a rendőrökkel tiszteletlenkedő Gerard Piquét
A barcelonai bíróság 10 500 euróra, azaz 3,22 millió forintra büntetette Gerard Piquét, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistáját.
A barcelonai bíróság 10 500 euróra, azaz 3,22 millió forintra büntetette Gerard Piquét, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistáját.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) három évre a német Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás sportigazgatónak.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén fegyelmi eljárást rendelt el az Újpest ellen a Pécs elleni szombati bajnoki mérkőzésen történt rendzavarás miatt.
MTI
"Ahogyan korábban, továbbra is számíthatnak rám a Vasas-családot érintő kérdésekben. Hamarosan tárgyalni fogok Markovits Lászlóval, a Vasas SC elnökével az aktuális ügyekről" - írta kedden Orbán Viktor miniszterelnök a Vasas Szurkolói Klub elnökének küldött válaszlevelében, amelyről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője adott tájékoztatást.
MTI
Franck Ribéry megerősítette, hogy a francia labdarúgó-válogatottban már nem fog pályára lépni, már lapozott az után, hogy a tavalyi világbajnokság előtt, sérülése idején nem támogatták őt kellőképpen.
MTI
A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB mindhárom újítási javaslatot elvetette szombati ülésén.
MTI
Összesen 264 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 44 éves salgótarjáni férfival és 26 társával szemben, akik 2009 és 2012 között hamisított sportorvosi igazolásokat szereztek és használtak fel a megyei labdarúgó-mérkőzéseken.
MTI
Felefújható banánokat dobáltak a rotterdami szurkolók az AS Roma elefántcsontparti játékosa felé, aki egyébként a rómaiaknak győzelmet hozó gólt rúgta. Később egy kiállítás miatt tárgyakkal sorozták meg a pályát, emiatt 20 percre le is állították a meccset.
MTI
Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, soron következő fordulójában valamennyi mérkőzés negyedórával később kezdődik, mert a futballisták így szeretnék kifejezni szolidaritásukat a csőd szélén lévő Parmában futballozó társaikkal.
MTI
Az Újpest FC zárt kapuk mögött játszaná a jövőbeli meccseit, ha a újabb szurkolói rendbontás történik és ezért megbüntetik a klubot.
MTI
2014 októbere óta nyomoznak a Madrid és az olasz válogatott egykori sztárja ellen adócsalás gyanújával. Feleségével és öccsével együtt bementek abba a nápolyi villájukba, amelyet a hatóság az üggyel összefüggésben zár alá vett, emiatt ítélték 10 hónap börtönre.
hvg.hu
Botrányos körülmények között ért véget a görög élvonalbeli bajnokságot szervező labdarúgóliga keddi ülése: összeverekedett ugyanis egymással az Olimpiakosz és a Panathinaikosz képviselője.
MTI
A Málaga ezzel a katalán csapat tizenegy meccs óta tartó veretlenségi sorozatának vetett véget.
MTI
A címvédő és éllovas Bayern München ismét kiütéses győzelmet aratott a német labdarúgó-bajnokságban. Szombaton az újonc, és az utolsó félórában emberhátrányban futballozó Paderborn otthonában diadalmaskodtak 6-0-ra.
MTI
Michael Preetz, a német labdarúgó-bajnokságban bennmaradásért küzdő Hertha BSC menedzsere azt mondta, Dárdai Pál megbízása a vezetőedzői teendőkkel nem kísérlet a részéről.
MTI
Nem tervezi eladni az AC Milant Silivo Berlusconi, az olasz futballklub első embere.
MTI
Menesztik posztjáról Fabio Capellót, amennyiben az orosz válogatottal nem sikerül kijutnia a jövő évi, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra.
MTI
Az FC Barcelona rendkívül magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott a vendég Levante ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
MTI
Merkelék Minszkben tárgyaltak Putyinnal az ukrán békéről, orosz meleg párról készült fotó nyerte a World Press nagydíját, Madonna lebegett a Grammy-díjátadón, homokvihar tombolt Kairóban, és megindultak a busók. A hét eseményei képekben.
hvg.hu
Riportot közölt a német Bild a Hertha BSC-ről, ahol jelenleg Dárdai Pál, a klub egykori legendás labdarúgója dolgozik vezetőedzőként.
hvg.hu