Dárdai után megy Dzsudzsák

Napokon belül aláírhat a Herthához a magyar középpályás, aki szombaton a Dinamo Moszkva színeiben már nem is lépett pályára. Az ügyletről az elvi megállapodás már létrejött, napokon belül megtörténhet a szerződéskötés – adta hírül a Nemzeti Sport.

  • hvg.hu hvg.hu
Dárdai után megy Dzsudzsák

A Hertha kivásárolja Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkvától, az elvi megállapodás már létre is jött az ügyletről – értesült a Nemzeti Sport.

A 28 éves középpályás napokon belül hivatalosan is aláírhat a német csapathoz, amely május végén szerződtette Dárdai Pál volt magyar szövetségi kapitányt a Hertha vezető edzőjének. Dárdai már korábban is kifejezte, hogy szívesen látná a Bundesliga-beli csapatban Dzsudzsákot, a válogatott csapatkapitányát, ahogy Dzsudzsák is elárulta, hogy örömmel követné Dárdait Berlinbe.

Stiller Ákos

A Dinamo Moszkva szombati bajnoki mérkőzésén Dzsudzsák nem lépett pályára, pedig alapember a csapatban. A lap szerint lehetséges, hogy ez már a készülő átigazolás miatt történt így.

Korábban arról volt szó, hogy a Hertha anyagi okokból nem tudja megvásárolni a magyar játékost, de az új főszponzor miatt ez a helyzet megváltozhatott.