Csehországban fojtogatott egy taxist két magyar fiatal
A taxis elmenekült, a két fiatal végül három doboz cigit lopott az autóból.
A taxis elmenekült, a két fiatal végül három doboz cigit lopott az autóból.
A gyanúsítottat pénteken őrizetbe vették az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint.
A férfit örökre eltiltották foglalkozása gyakorlásától.
Vádat emelt az ügyészség egy százhalombattai nő ellen, aki nehéz körülmények között élt gyermekeivel. A gyerekek nevelését elhanyagolta, végül nehézségei miatt őket és magát is meg akarta ölni. A kisgyerekek csak azért nem haltak meg, mert fojtogatás közben anyjuk azt hitte, hogy már megfulladtak.
Követett egy nőt, majd fojtogatni kezdte és csak akkor menekült el, amikor egy autó arra hajtott. A 23 éves férfit ma kapták el a rendőrök.
Súlyos testi sértés kísérletében és súlyos testi sértésben is bűnösnek találták a 14 éves fiút, aki egy éve nejlonzsákkal fojtogatott két másik diákot. Három évet kell az aszódi javítóintézetben eltöltenie.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken azt a 14 éves fiút, aki szemeteszsákkal fojtogatta két diáktársát az egyik nyíregyházi általános iskolában - közölte a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője az MTI-vel.
Emberölés kísérletével gyanúsítják azt a 14 éves diákot, aki két kisebb fiút fojtogatott egy nyírszőlősi iskolában. A kegyetlen hatodikost őrizetbe vették.
Zárt tárgyalás rendelt el a Fővárosi Törvényszék bírája Liebe Attila perén, aki arról vált ismertté, hogy úgy tartotta, fojtogatási szituációkat gyakorolva kell a színészmesterség fortélyait elsajátítani. A férfi egy lányt megfojtott, egy másikat majdnem megölt, többször is megjárta a börtönt. Liebe most azért indított pert, mert szerinte a róla megjelent cikkek és riportok családi életének megromlásához vezettek.
Visszatért a fojtogatás helyszínére Nigella Lawson és milliárdos férje, Charles Saatchi. A pár csak néhány asztalra vacsorázott attól a helytől, ahol múlt héten Saatchi elkapta a neje torkát, aki később könnyekben tört ki. Nigella a közös vacsora után elhagyta férjét.
Az ügyész azt kérte: testi sértés helyett emberölés kísérletében marasztalják el a férfit, aki egy húszcentis pengéjű kést ragadva szúrta meg egyik áldozatát. A védő ezzel szemben azzal érvelt: nem bizonyított egyértelműen, mi történt. A Győri Ítélőtábla döntése jogerős.
Meg akarták ölni egy szerb falu lakói a mentősöket, akiket egy szívroham miatt összeesett nőhöz riasztottak, mert úgy vélték, hogy túl sokára érkeztek meg.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Városi Bíróság azt a bakonynánai nevelőapát, aki fojtogatta nevelt lányát - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Egy düsseldorfi nő meggyilkolásával a férjét vádolják, a védőügyvéd azonban úgy véli: a labrador volt a fojtogató.
Öt év börtönre ítélte nem jogerősen szerdán a Tolna Megyei Bíróság azt a szekszárdi férfit, aki fojtogatta, rugdosta 75 éves édesanyját.
Öt év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság kedden nem jogerősen azt a 47 éves újfehértói férfit, aki házassága felbontása után többször zaklatta volt feleségét, és betört a nő balatonszabadi lakásába, ahol kézzel, majd egy villanyvezetékkel fojtogatta az asszonyt.
Térfigyelő kamera felvételei alapján kapták el azt a két fiatalt, akik üvegdarabokkal dobáltak és fojtogattak más tizenéveseket a hétvégén, Salgótarjánban.
Nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a lajosmizsei férfit, aki 2009 decemberében otthonában féltékenységből megfojtotta feleségét.
A tanárnő könnyű sérüléseket szenvedett, a gyerek ellen a kora miatt nem indulhat büntetőeljárás. A rendőrség ezért a gyámhatóságot értesítette az ügyről.
Könnyebb sérüléseket szenvedett az a fiatalember, akit egy osztálytársa csalt el szerda kora délután, a Duna-partra, majd egy zsinórral fojtogatta. A támadót őrizetbe vette a rendőrség - értesült a HavariaPress.