Alonso: Európában dől el a Forma-1 idei szezonjának sorsa
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint a két hét múlva kezdődő európai futamokon dől majd el, ki lesz az idei Forma-1-es világbajnok.
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint a két hét múlva kezdődő európai futamokon dől majd el, ki lesz az idei Forma-1-es világbajnok.
MTI
Váratlanul támadást intézett a Ferrari és elnöke, Luca di Montezemolo ellen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi vezére, Max Mosley.
hvg.hu
A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher és a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug egyaránt megvédte a három év kihagyás után idén visszatért, de egyelőre a várakozásoktól elmaradó hétszeres világbajnok Michael Schumachert.
MTI
Lewis Hamilton, a McLaren kiválósága elismeri, hogy a vb-címvédő csapattárs, Jenson Button higgadtsága és megfontoltsága sokkal inkább eredményes, mint saját, harcos hozzáállása.
hvg.hu
Lemondott kedden a FIAT elnökségéről Luca Cordero di Montezemolo, posztját a céget évtizedeken át irányító Gianni Agnelli unokája, John Elkann eddigi alelnök tölti majd be.
MTI
Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke áradozik a sportág első orosz versenyzőjéről, Vitalij Petrovról a múlt vasárnapi Kínai Nagydíj után. A szakvezető szerint az első teljesített futamán pontokat szerző sofőr végérvényesen bebizonyította, hogy nem a pénze, hanem a tehetsége miatt szerződtették.
hvg.hu
Bár a Ferrari igyekszik leplezni, német sajtóértesülés szerint Felipe Massa - ahogyan arra számítani lehetett - berágott Fernando Alonsóra a sanghaji boxutcában történt előzési manőver miatt. Lehet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban és a brazil lemondhat a szerződéshosszabbításról?
hvg.hu
Kettős McLaren-győzelem született Sanghajban, az idei Forma-1-es szezon negyedik futamán. Button végzett az élen, őt Hamilton, majd Rosberg követte.
hvg.hu
Sebastian Vettel, a Red Bull racing versenyzője idei harmadik pole pozícióját szerezte meg a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, Sanghajban.
hvg.hu
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone pénteken bejelentette, hogy a 2011-es szezonban 20 futamra kerül majd sor, mert jövőre India is csatlakozik a sorozathoz.
MTI
Lewis Hamilton révén a Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén is egy McLaren végzett az eredménylista élén. Nico Rosberg, a Mercedes GP fiatal kiválósága megőrizte a 2. helyet, míg a címvédő Jenson Button a 3. helyre csúszott vissza a másik McLarennel.
MTI
Jenson Button, a McLaren vb-címvédője bizonyult a leggyorsabbnak a Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Sanghajban, ahol a Mercedes GP reménységét, Nico Rosberget és saját márkatársát, Lewis Hamiltont utasította maga mögé.
hvg.hu
Robert Kubica a pletykák szerint továbbra is jó eséllyel pályázik arra, hogy az idény végén átvegye Felipe Massa helyét a Ferrarinál.
hvg.hu
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok pilótája a kisebb kudarcok ellenére továbbra is esélyesnek tartja magát a világbajnoki címre.
hvg.hu
Nem volt folytatása a szerdai jégesőnek, de Sanghaj zord és hideg maradt csütörtökön is, amikor a pilóták és mérnökeik 5,9 kilométeres etapjukra ballagtak ki a versenypályára.
hvg.hu
Bennfentes forrásból származó brit sajtóértesülés szerint 2013-ban másfél literes, turbós erőforrások válthatják fel az F1-ben jelenleg használt 2,4 literes motorokat.
hvg.hu
A Forma-1 jelenlegi egyetlen gumibeszállítója, a Bridgestone a jelek szerint távozik a sportból 2010 végén. Mi jöhet utána?
hvg.hu
A korábban élete végéig eltiltott Flavio Briatore és az öt évre száműzött Pat Symonds mégis visszatérhet a Forma-1-be, 2013-tól.
hvg.hu
Ebben a szezonban már kétszer múlt a futam a kerékanyán: Ausztráliában Sebastian Vettel egy biztosnak tűnő győzelmet bukott el miatta, míg Malajziában Michael Schumacher kényszerült idő előtt feladni a küzdelmet. A kerékanya csak látszólag tűnik egyszerű fémdarabnak.
hvg.hu
Noha a négy csúcsistálló közül csak a Mercedes nyeretlen, Nick Fry ügyvezető igazgató szerint a csillagos márka gyári csapata sikerre van ítélve.
hvg.hu