Rendhagyó munkahelyekről írtak ki fotópályázatot
Fotópályázatot hirdetett egy belvárosi közösségi munkahely, a legjobbak pénznyereményt vagy kiállítási lehetőséget kapnak.
Fotópályázatot hirdetett egy belvárosi közösségi munkahely, a legjobbak pénznyereményt vagy kiállítási lehetőséget kapnak.
Az ismert fotóművész, Chris Coe által alapított '' tpoty.com - Travel Photographer of the Year Awards'' célja, hogy pályázat keretében minden évben összegyűjtse a világ legszebb utazási fényképeit. E kezdeményezést az évek során egyre nagyobb érdeklődés kísérte, melynek köszönhetően mára több kategóriában is versenybe szállhatnak akár hivatásos, akár amatőr fotográfusok. 2008-ban már a világ 60 országából neveztek: a legidősebb résztvevő nyolcvannyolc, a legfiatalabb mindössze ötévesen regisztrálta magát. A zsűri - Coe vezetésével - igen változatos: rangos természetfotósok, fotóművészek, képkereskedők, szerkesztők bírálják a beküldött pályamunkákat. Válogatásunk a legjobb képekből.
Az osztály bolondballagásának pillanatairól készített fotókkal és videókkal pályázhatnak érettségiző diákok június 7-én éjfélig az egyik közösségi oldalon.
Ablakomból a világ címmel indítottuk hetedik közös pályázatunkat a spottr.hu stábjával. Tekintsék meg válogatásunkat a beérkezett fotókból!
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által kiírt XXX. Magyar Sajtófotó Pályázatra 307 szerző 8838 képpel pályázott. Munkatársaink, Fazekas István és Stiller Ákos alkotásait két-két díjjal jutalmazta a zsűri. Nagyítás-fotógalériánkban az idei pályázat díjazott képeiből válogattunk.
Harmincadik alkalommal írja ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Magyar Sajtófotó Pályázatot, melyre december 15-től lehet beküldeni a pályaműveket, 13 kategóriában.
Fotópályázatot hirdetetett amatőröknek a kormany.hu. A kormányzati portál szerkesztősége olyan fotókat vár, amelyek augusztus 20-án az ünnephez kapcsolódó témában készültek az ország bármely pontján.