Jakab Péter lett a Jobbik frakcióvezetője
Az eddigi frakcióvezető, Gyöngyösi Márton a Jobbik egyetlen európai parlamenti mandátumát veszi át.
Az eddigi frakcióvezető, Gyöngyösi Márton a Jobbik egyetlen európai parlamenti mandátumát veszi át.
Megválasztotta frakcióvezetőnek Manfred Webert az Európai Néppárt frakciója. A politikus mögé korábban felsorakozott az a Fidesz is, amelyik még korábban erőteljesen bírálta Webert, és nem tartja alkalmasnak az Európai Bizottság élére.
Az EP-bukás után lemondott a Jobbik elnöksége, egyetlen mandátumot nyertek, amit az eddigi frakcióvezető, Gyöngyösi Márton vitte el. A párt elnöksége Jakab Pétert jelöli a helyére.
Elfogadhatatlan összevegyíteni a jogállamisággal összefüggő európai uniós eljárások miatt indított vitákat a migrációs politika terén kialakult vitákkal – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a pártcsalád strasbourgi sajtótájékoztatóján, amikor a magyar kormány óriásplakátjairól kérdezték.
A német politikus a Financial Timesnak azt mondta, a keresztényi értékek, amelyeket ő képvisel, közelebb állnak a Ferenc pápai felfogáshoz, mint az orbánihoz.
Ki fognak állni az európai uniós alapjogokért, és e tekintetben "semmilyen engedményt" nem fognak tenni Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának, a Fidesznek – jelentette ki egy szerdai tévéinterjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, aki aznap jelentette be, hogy elindul az EPP csúcsjelölti tisztségéért.
A posztról lemondott Szél Bernadettet váltja.
Gulyás Gergely helyére kerülhet, ha ő valóban miniszteri feladatot kap – értesült a Hír TV.
Tóth Bertalan lesz a közös frakcióvezető.
Gulyás Gergely magyarázata szerint a bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön.
A Fidesz frakcióvezetője a Schmidt Mária vezette szervezetre tolta a felelősséget.
Szörnyen durva a kisszámú ellenzék stílusa, ami rontja a közbeszéd és a sajtó állapotát, aggódik Gulyás Gergely. Szerinte megengedhetetlen, hogy a miniszterelnökről "gengszterek" feliratú plakátok jelenjenek meg.
Bár a képviselőcsoport üléseinek és sajtótájékoztatóinak hangulata kétségkívül sosem lesz már olyan, mint Kósa Lajos alatt volt, a kormánypárti politikusok több együttműködést remélnek az új frakcióvezetőtől, Gulyás Gergelytől.
A spanyol Iratxe García Pérez az egyedüli jelölt volt a tisztségre.
"Soros-terv!" - nyilatkozta a közrádiónak a Fidesz frakcióvezetője.
Ez az első eset, hogy magyar parlamenti képviselőt választottak a Parlamenti Közgyűlésben frakcióvezetőnek.
A KDNP frakcióvezetője szerint különbséget kell tenni bevándorlásügy és a politikai marketing között, a folyamatos sorosozás pedig utóbbi kategóriába illik. A Népszavának interjút adó politikus Semjén Zsolt kedvenc hobbijáról, a vadászatról is beszélt.
Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kapnának többet a parlamenti képviselők egy most benyújtott törvényjavaslat értelmében. Áprilisban még tagadta a kormány, hogy a téma napirenden lenne.
Azért, hogy a magyar embereket ne lehessen megtéveszteni.