#földrengés

Nem okozott kárt a hajnali földrengés
 

Nem okozott kárt a hajnali földrengés

Nem okozott anyagi károkat a térségben szerdára virradó éjjel történt kisebb, a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földrengés – erősítették meg a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny és Ikrény községek polgármesterei.

MTI MTI


Legalább 30 évig tarthat a Fukusima-1 bezárása
 

Legalább 30 évig tarthat a Fukusima-1 bezárása

Legalább 30 évig tart majd a természeti katasztrófában tönkrement Fukusima-1 atomerőmű bezárása, pedig a létesítményből sokkal kevesebb radioaktív anyag jut már ki, mint korábban, és viszonylag stabil - állítja egy szakértőkből álló bizottság, amelyet a japán kormány kért fel egy jelentés elkészítésére az erőművel kapcsolatban.

MTI MTI



Ha kell, magyarok is segítenek a mentésben a török földrengés után
 

Ha kell, magyarok is segítenek a mentésben a török földrengés után

Magyarország hat szakembert jelölt abba az uniós segélycsapatba, amely polgári védelmi és logisztikai feladatokat látna el a földrengés sújtotta Törökország keleti részén - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-t, hozzátéve: egy 12 fős speciális kutató-mentő csapat már öt napja készültségben áll, hogy szükség esetén segítséget nyújtson az ottani szakembereknek.

MTI MTI

Egyre dühösebbek a török földrengés károsultjai
 

Egyre dühösebbek a török földrengés károsultjai

Egyre dühösebbek a vasárnapi kelet-törökországi földrengés károsultjai a segélyküldemények eljutásának lassúsága miatt, s a kormányfő elismert szerdán bizonyos kezdeti "hiányosságokat" e téren, de hangsúlyozta, hogy a hanyag, selejtes építkezések is hozzájárultak a halottak nagy számához.

MTI MTI