Hatalmas földrengés és cunami érte Japánt, több tízezer ház maradt áram nélkül
Az ország egy részében akadoznak a telekommunikációs szolgáltatások, a vasútvonalakat leállították, légi járatokat töröltek.
Az ország egy részében akadoznak a telekommunikációs szolgáltatások, a vasútvonalakat leállították, légi járatokat töröltek.
Az atomerőműveket is ellenőrzik.
Szerda este rázta meg Közép-Dalmáciát a rengés, csütörtök reggel is mértek még egy kisebbet.
Az ország északnyugati részében történt katasztrófában a halottakon felül legalább 220 ember megsérült.
A Richter-skála szerint 7,6-os erősségű rezgés komoly károkat okozhat a régióban.
A Missouri Egyetem kutatói szerint ha két földmozgás egy bizonyos távolságon belül van egymástól, akkor tekinthető egyik a másik utórengésének. Ezzel a módszerrel érdekes eredményt hozott az észak-amerikai földrengések vizsgálata.
Mind a 4000 lakót evakuálni kellett az izlandi Grindavík városából, mert több helyen is megnyílt a föld. Most kiderült, nem véletlenül.
Az elmúlt napokban Romániában, Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban is megmozdult a föld, sőt, november 12-én késő délután a közeli Tura térségében is.
A vulkanológusok szerint kitörésekre kell számítani.
A sérültek száma több száz is lehet, de sokan lehetnek még a romok alatt.
Három cég összefogásában született meg az a 3D-nyomtatott épület, mely amellett, hogy sokkal jobban ellenáll a földrengéseknek, még környezetbarátabb is a hagyományos építőipari megoldásoknál.
Az első tesztek alapján egész pontos az az új mesterségesintelligencia-modell, amelyet a Texasi Egyetem kutatói fejlesztettek a földrengések előrejelzésére. A földrengések 70 százalékát egy héttel azok bekövetkezte előtt megjósolhatja.
Az ötös erősségű földrengés epicentruma Kassától északkeletre volt.
Van olyan település, ahol a minden ház összedőlt.
Afganisztánban egyre gyakoribbak a földcsuszamlások, idén tavasszal az ország történetének legnagyobb katasztrófája következett be, amely ezer halálos áldozatot követelt.
A Campi Flegrei térségét érintő földrengések miatt egyre nagyobb az aggodalom.
Spanyolország, Nagy-Britannia és Katar mentőcsapatai megérkeztek Marokkóba és megkezdték a mentési munkálatokat.
A szállodák és a turisztikai attrakciók döntő többségét nem érintette a 6,8-as erősségű földrengés Marokkóban.
Az énekes és a zenészek menekülnek a színpadról.