#főpolgármester-jelölt

Volt rendőrben találta meg az MDF a megfelelő embert
 

Volt rendőrben találta meg az MDF a megfelelő embert

Az MDF Mándi Sándort indítja főpolgármester-jelöltként az októberi önkormányzati választáson, aki korábban huszonnyolc évig dolgozott rendőrként dolgozott - közölte Makay Zsolt, az MDF elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Schmuck Andor cáfolja, hogy visszalépne
 

Schmuck Andor cáfolja, hogy visszalépne

Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) főpolgármester-jelöltje nem lép vissza senki javára. A politikus szerdán az MTI-nek adott nyilatkozatában cáfolta az erről szóló alaptalan híreszteléseket.

MTI MTI



Nem lép vissza Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt
 

Nem lép vissza Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt

Nem lép vissza Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje bárkit is indít az LMP; Horváth Csaba a Népszava szerdai számában megjelent interjúban azt mondta: normális politikai viszonyok között lenne realitása , hogy az egyébként hasonló ideológiát valló politikai és civil szervezetek összefogjanak.

MTI MTI

Schiffer Horváth Csabának:
 

Schiffer Horváth Csabának: "önt személyes felelősség terheli"

"Az elmúlt ciklusban Budapest sajnos nem a szabadság és a szolidaritás városa volt. Önt korábbi főpolgármester-helyettesként személyes felelősség is terheli abban, hogy az utóbbi években városházi kollégái korrupciógyanús ügyeitől volt hangos a sajtó" - írta az LMP frakcióvezetője, Schiffer András nyílt levélben a szocialista párt főpolgármester-jelöltjéhez azok után, hogy Horváth Csaba nyílt levélben újfent közölte, kész visszalépni, ha közös megegyezéssel indítanak egy főpolgármester-jelöltet.

hvg.hu hvg.hu

Önálló főpolgármester-jelöltet állít az LMP
 

Önálló főpolgármester-jelöltet állít az LMP

Önálló főpolgármester-jelöltet indít az októberi önkormányzati választáson a Lehet Más a Politika (LMP), de nevekről hivatalosan még nem beszéltek a párt szombati rendkívüli kongresszusán – mondta a budapesti tanácskozáson tartott szimpátiaszavazás eredményét ismertetve Csiba Katalin választmányi szóvivő.

MTI MTI


MSZDP: Schmuck Andor váltja Kapolyi Lászlót?
 

MSZDP: Schmuck Andor váltja Kapolyi Lászlót?

A Népszabadság szerint feltételezhető, hogy Schmuck Andor főpolgármester-jelölti kampánya valójában a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnökváltását készíti elő: Kapolyi László ősszel várhatóan Schmucknak adja át a pártstafétát.

MTI MTI

Tarlós: nem fogok Demszkyre utazni
 

Tarlós: nem fogok Demszkyre utazni

A közgyűlési többség lenne a teljes siker, de nem esne kétségbe, ha ez nem sikerülne – magyarázta Tarlós István a Magyar Nemzetnek adott interjújában az önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Hozzátette azt is: a többség tudja róla, hogy együttműködésre törekszik.

unknown unknown


Jóváhagyták Tarlós főpolgármester-jelöltségét
 

Jóváhagyták Tarlós főpolgármester-jelöltségét

Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya szombati ülésén, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson. Döntöttek a választmányi ülésen a megyei közgyűlési elnökjelöltek személyéről is. Kövér László választmányi elnök a tanácskozás előtt közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök őt fogja javasolni házelnökjelöltnek a Fidesz-frakció ülésén, és vállalja a tisztséget.

MTI MTI




Főpolgármesternek jelöltetné magát Makai István
 

Főpolgármesternek jelöltetné magát Makai István

A romák és nem romák közötti közös jövőt hirdetve főpolgármester-jelöltként akar indulni az őszi önkormányzati választásokon Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke – jelentette be a roma politikus szombaton Budapesten, a Közös jövő napja című rendezvényen.

MTI MTI


Kit kínál az LMP Budapestnek?
 

Kit kínál az LMP Budapestnek?

Húsz év után egészen biztosan új főpolgármestere lesz Budapestnek. A legesélyesebb és már másodszor nekifutó fideszes Tarlós István kihívói között ott lesz a Lehet Más a Politika (LMP) jelöltje is. A pártot sokszor illetik a "fővárosi" jelzővel, amit eddig cáfolni igyekeztek, most viszont megerősíthetnek.

Kovács Andrea (hvg.hu) Kovács Andrea (hvg.hu)