Hivatalosan áprilisban dönt a Fidesz arról, hogy Szentkirályi lesz-e a főpolgármester-jelöltjük
A kampányfőnöke pedig már megvan.
A kampányfőnöke pedig már megvan.
„Mit vársz a következő főpolgármestertől?” – erre a kérdésre várja a választ Vitézy a budapestiektől.
A főpolgármester szerint a két jelölt közül egyelőre nem tudni, melyik az igazi.
A volt főpolgármester keményen belerúgott a főpolgármesteri indulását kedden bejelentő Vitézybe.
A mai napig nem “nőtte ki” lelkes közlekedésrajongását Vitézy Dávid, aki 20 év alatt nagy utat tett meg. A VEKE-alapító kamasz előbb öntudatos civil, majd politikát is formáló cégvezető lett, hogy végül aktív politikussá váljon. Közben kétszer is kegyvesztett lett, de visszakapaszkodott. Most egy kis párt nagy terveket dédelgető főpolgármester-jelöltjeként készül legyőzni Karácsony Gergelyt.
Egyszerre LMP, egyszerre civil, egyik oldalból sem kér, és mindkettővel kész együttműködni. Interjú Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel Fideszről, ellenzékről, Lázárról, de legfőképp Budapestről.
Az egykori kormányszóvivő választása Hidvéghi Balázsra, a Fidesz EP-képviselőjére esett.
Harcias hangvételű választ adott Karácsony Gergely arra, hogy Vitézy Dávid is bejelentette, elindul ellene a választáson. De a főpolgármester elárulta azt is, hogy amikor 2019-ben munkát ajánlott neki a fővárosnál, azért nem vállalta, mert nem engedte meg neki Orbán Viktor. Ezt már az LMP sem hagyta szó nélkül.
Indul a főpolgármester-választáson Vitézy Dávid – ezt kedden délelőtt egy Facebook-videóban jelentette be a volt közlekedési államtitkár. Vitézy szerint Budapestnek öt súlyos problémája van, ezeket oldaná meg, és tudja is, hogyan. Bár hónapok óta az LMP-vel tárgyalt, mégsem említette, hogy az ő jelöltjük lesz, Ungár Péter LMP-társelnök viszont a hvg.hu-nak megerősítette: de, LMP-s jelölt lesz. Meg civil is.
A kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra indítása főpolgármester-jelöltként igazi biztonsági játék a Fidesztől. Népszerű, szimpatikus jelölt, akinek ugyan nincs esélye Karácsonnyal szemben, de Vitézyvel együtt már elérhetik, hogy az újabb győzelme ne legyen a kormánypártokra nézve megalázóan magabiztos.
A nevét már jövő héten bejelenthetik a portál információi szerint.
Németh Balázs fülébe folyton olyan hírek jutnak el, hogy egyesek főpolgármester-jelöltként gondolnak rá.
Se köztársaságielnök-jelöltje, se EP-listavezetője, se budapesti főpolgármester-jelöltje nincs a Fidesznek, márpedig mindháromra szüksége lenne ahhoz, hogy sikeres kampányt tudjanak összerakni a júniusi dupla választásra.
A közvélemény-kutatás szerint többen szavaznának Vitézyre, mint a Fidesz eddig meg nem nevezett jelöltjére.
Így kerek 50 napja lesz a kormánypárt jelöltjének megnyerni a fővárosi szavazókat.
Budapest korábbi főpolgármestere azt mondta, Karácsony Gergelynek kihívás lehet, ha Vitézy Dávid is beszáll a versengésbe.
De az is lehet, hogy csak később születik döntés.
Ungár Péter állítja: nem tudják még, ki lesz a jelöltjük a fővárosban.
Karácsony Gergely magabiztosan ítéli meg esélyeit a júniusi főpolgármester-választáson, de van oka aggódni is, mert a Fidesz-kétharmad által nemrég átírt szabályok veszélyeztetik közgyűlési támogatottságát, és kulcsszereplővé léptethetik elő a Kutyapártot és a Mi Hazánkat. Mi a Fidesz tizenegy főpolgármester-jelöltségre esélyes emberéről tudunk, de Orbán Viktor még titkolja, kit küld egy vesztesnek tűnő csatába. Ám ennek nem feltétlenül az az oka, hogy nem talál jelöltet, más taktikázás is lehet a háttérben.
Tarlós István volt főpolgármester hallott egy pletykát, erre reagált a párt.