#galléria
Szenzációs leletek Derecskén
Szenzációsnak számító régészeti leletekre, Kr.u. első századi csontvázas temetőrészletre bukkantak a régészek a Hajdú-Bihar megyei Derecske határában - közölte a debreceni Déri Múzeum közönségkapcsolati igazgatóhelyettese.
unknown

Az örök második Murray végre révbe ért
Az amerikai nyílt teniszbajnokság győztese, Grand Slam-győztes, a négy nagy torna egyikének uralkodója. Immár mindhárom állítás igaz a britek üdvöskéjére, Andy Murrayre. Hét évet várt arra, hogy ez így legyen.
unknown

Úton a Kárpátalja Expressz
Az idén harmadik alkalommal útjára indított Kárpátalja Expressz 2012. szeptember 7-9. között közlekedett az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült vasútvonalon. A vonat érintette Magyarországot, Romániát, Ukrajnát, Szlovákiát, közben 12 helyen állt meg.
unknown

Divat a Michelle
Michelle Obama bármit felhúz, arany lesz belőle. A divatdiktátorok imádják a nőt, és szívesen adakoznak férjének kampányához. Obamáné mégsem válik senkinek sem a rabjává, ahogy a kreátorok is - úgy tűnik - szabad belátásuk szerint támogatják a demokratákat.
unknown
