#galléria
Így néz ki a Balaton a kánikula után
Ötvennyolc szabálysértési feljelentésből mindössze kétszer szabott ki bírságot a balatoni vízi rendészet azok ellen, akik tiltott helyen, vagyis kikötőn kívül tárolták csónakjaikat. A horgászok ezt azzal indokolják, hogy nincs a közelben engedélyezett kikötő, az engedélyek kiadása ugyanis hosszú és drága folyamat. Mindeközben a tó vízszintje drámaian lecsökkent.
unknown

Pussy Riot - Az Amnesty International demonstrációja Budapesten
Egy moszkvai bíróság az együttes három tagját két év börtönre ítélte "vallási gyűlölet motiválta garázdaság" miatt, amiért 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban maszkot viselve, gitárokkal "imádkoztak" Szűz Máriához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott orosz államfőt
unknown

A falu, ahová az Inter edzői járnak
Az Inter edzői tanítják focira a gyerekeket, a térség legnagyobb gombatermesztő üzeme épül és hamarosan nyit az ország első Roma Kulturális központja Szendrőládon.
unknown
