Gránátokat és lőszereket találtak a nagybajomi temetőben
Gránátok és lőszerek kerültek elő sírásás közben csütörtökön Nagybajomban a katolikus temetőben - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Gránátok és lőszerek kerültek elő sírásás közben csütörtökön Nagybajomban a katolikus temetőben - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Távolról irányított mini-tengeralattjárók segítségével fedezett fel hét új tengeri féregfajt tengerbiológusok nemzetközi csoportja. A különleges állatok egyedien védekeznek a mélytengeri ragadozók ellen: villanógránátokat készítenek, amelyekkel szükség esetén elvakítják támadóikat - írja a Science.
Tizenhárom, második világháborús páncéltörő lövedéket találtak a szántóföldi munkák során Inke határában - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Felrobbantottak két gránátot, a többit pedig elszállították a Nyugati pályaudvar melletti építkezésről; hamarosan minden közlekedési korlátozást megszüntetnek - jelentette az MTI tudósítója. Harnócz Gyula, a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy a 82 milliméteres tüzérségi gránátot és egy kézigránátot 15 óra 31 perckor robbantották fel, a többit pedig elszállították.
Gránátot dobtak Bangkokban egy volt thaiföldi kormányfő házára, a támadásban tizenegy ember megsebesült, egyikük állapota életveszélyes - közölték hétfőn rendőrségi források.
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak a vámosok egy olasz rendszámú autóban az M70-es autóúton. A szerkezeteket a tűzszerészek a helyszín közelében megsemmisítették, az autó utasait őrizetbe vették - tudta meg a HavariaPress.
Második világháborús aknavető gránátot találtak Szeged határában, az M43-as autópálya-építkezésen kedden.
Éles volt az a második világháborús gránát, amelyen kerti szerszámokat éleztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrben. A szerkezet szerencsére nem robbant, a tűzszerészek hatástalanították.
Világháborús gránátot találtak Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén szerdán délelőtt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Elszállították péntek délután az Apor Vilmos térről a gránátokat és lőszereket, amelyeket még délelőtt találtak; a lakók visszaköltözhettek otthonukba - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.