Előzetesben a bundabotrány egyik gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezték H. Gábort, akit a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben hétfő délelőtt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Előzetes letartóztatásba helyezték H. Gábort, akit a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben hétfő délelőtt állított elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban a Debreceni Katonai Ügyészség meggyanúsította Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt.
A széleskörű nyomozás eredményeképp újabb gyanúsítottjai vannak - összesen már 42 ember - annak a korrupciós ügynek, aminek feltárásán 2010 eleje óta dolgoznak a rendőrség, a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Biztonsági Főosztályának munkatársai.
Négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben, az ügyben ezzel jelenleg nyolc gyanúsított van.
A Magyar Hírlap szerdai száma szerint gyanúsítottként hallgatták ki Debrecenben Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a 2006-os zavargásokkal kapcsolatban.
Az eredetileg tervezett 48 helyett 24 óráig nem találkozhatnak ügyvédjükkel a kiemelt ügyek gyanúsítottjai - döntött az Országgyűlés hétfőn, amikor a büntetőeljárási törvény módosításához érkezett javaslatok közül csak a fideszes Cser-Palkovics András indítványait fogadta el. A KDNP-s Rubovszky György indítványait leszavazták.
Egy 17 évvel korábbi emberölést derített fel nemzetközi együttműködéssel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Interpol Magyar Nemzeti Irodája és a Budapesti Rendőr-főkapitányság - jelentette be Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A 36 éves román gyanúsított előzetes letartóztatásáról szombaton dönt a Pest Központi Kerületi Bíróság.
Gyanúsítottként hallgattak ki több minisztériumi sofőrt a benzinkártyákkal való csalások miatt - értesült az MTI Hírcentrum.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt a múlt héten - értesült az MTI az ügyet jól ismerő forrástól pénteken.
Kedden négy, majd szerdán egy újabb embert gyanúsított meg a rendőrség a kolontári vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. Az új gyanúsítottak is a MAL Zrt. volt vagy jelenlegi munkavállalói.
Mit tehet, ha a kihallgatáson közlik önnel a gyanúsítás szövegét?
A Baranya Megyei Online a rendőrség egy nyugdíjas rendőrt gyanúsított meg a napokban azzal, hogy az ő gondatlansága miatt végződött halállal egy vadászat májusban, a baranyai Teklafalu közelében.
A politikust közokirat-hamisítással gyanúsítják. Juhászné Lévai Katalint eddig a mentelmi joga védte.
Egy férfi azt állítja, hogy a móri polgármester 2009-ben egy pályázaton meghirdetett állás ügyében visszaélt hatalmával. Fenyves Péter koholmánynak tartja a feljelentést - írja aNépszabadság.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a gyermek szüleit, akik szabadlábon védekeznek.
Már csak egy gyanúsított, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója van előzetes letartóztatásban az intézmény gazdálkodását érintő vesztegetési üggyel összefüggésben, tanácsadóját ugyanis a napokban, óvadék ellenében, szabadlábra helyezte a Pécsi Városi Bíróság.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat harmadrendű vádlottjának édesanyja és két testvére - élve törvény adta jogával - megtagadta a vallomástételt Pető Zsoltra vonatkozóan a szerdai tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon.
Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Rohácot – mondta a szlovák férfi magyarországi ügyvédje. Fülöp Tamás ezzel azokra a sajtótalálgatásokra reagált, amelyek azután kaptak szárnyra, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem közölt részleteket a férfi őrizetbe vételének alapjául szolgáló bűncselekményről.
Már huszonnyolc ember ellen folyik eljárás - közölte a bama.hu.