#gyanúsított





Hagyó: meghosszabbították az előzetes letartóztatást
 

Hagyó: meghosszabbították az előzetes letartóztatást

A HavariaPress értesülései szerint meghosszabbította a bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel meggyanúsított Hagyó Miklós előzetes letartóztatását a pesti Központi Kerületi bíróság.

HavariaPress HavariaPress





Letartóztatások újságíróverés miatt Horvátországban
 

Letartóztatások újságíróverés miatt Horvátországban

A horvát belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség őrizetbe vett négy embert, akik a gyanú szerint részt vettek egy oknyomozó újságíró két évvel korábbi brutális megverésében. A letartóztatott emberek a hatóságok gyanúja szerint egy horvát üzletember megverését is ők követték el.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Gyanúsítottként hallgatták ki Szilvásy Györgyöt
 

Gyanúsítottként hallgatták ki Szilvásy Györgyöt

Gyanúsítottként hallgatott ki egy volt minisztert hamis tanúzás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken. Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI úgy tudja: Szilvásy György volt titokminiszterről van szó. Az MSZP bízik abban, hogy Szilvásy György ügyének lezárása után kiderül, hogy "ez a történet egy politikai affér része", s hogy az ügyészség semmilyen politikai befolyásnak nem hajlandó alávetni magát - közölte Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken az MTI-vel.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Sukoró-ügy: újabb két gyanúsítás az ügyben
 

Sukoró-ügy: újabb két gyanúsítás az ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki a sukorói ügyletsorozatban eljárt egyik értékbecslőt, F. Zsoltot, és kiegészítette a Császy Zsolttal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) értékesítési igazgatójával szemben korábban közölt bűncselekmény tényállását.

MTI MTI






Az áldozat fia a szombathelyi gyilkosság gyanúsítottja
 

Az áldozat fia a szombathelyi gyilkosság gyanúsítottja

A fiát gyanúsítják annak a nőnek a megölésével, akit szombathelyi lakásán találtak holtan szerdán. A 25 éves büntetlen előéletű férfit még keresi a rendőrség - közölték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

MTI MTI