Politikai aktivitással vádolják a Google-t
A kínai média így reagált a hackerek támogatásával kapcsolatos gyanúsítgatosákora.
A kínai média így reagált a hackerek támogatásával kapcsolatos gyanúsítgatosákora.
Az erdőkertesi emberrablás három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, a negyediknek pedig a házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Két ügyvédet is meggyanúsított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a BKV és Budapest Airport Zrt. (BA) jogi igazgatójának ügyével kapcsolatban - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt kedden.
Egy múzeumi éjjeliőrt gyanúsított a francia rendőrség azzal, hogy köze volt Edgar Degas egy Marseille-ben kiállított festményének csütörtökre virradóra történt ellopásához, de péntek délután vádemelés nélkül szabadon engedték - közölték az illetékesek.
A romániai Kovászna megye rendőrsége kedden elfogott egy romániai magyar férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerepe volt a három évvel ezelőtt elhunyt osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick holttestét rejtő koporsó ellopásában.
Feladta magát csütörtökön a minapi Fülöp-szigeteki véres leszámolás fő gyanúsítottja, az államfő egyik szövetségesének, a helyi tartományi kormányzónak a fia - jelentették be hivatalosan.
Újabb hét gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba pénteken a Miskolci Városi Bíróság a hétvégén történt sajóbábonyi események miatt.
Hivatalos személy elleni erőszakkal is meggyanúsította az ügyészség Budaházy Györgyöt, amiért még március 15-én szembeszállt az őt előállítani akaró rendőrökkel.
Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt hivatalosan is egy jeruzsálemi ingatlanbotrány fő gyanúsítottjának nyilvánították csütörtökön, miután egy jeruzsálemi bíróság feloldotta a rá vonatkozó hírzárlatot - közölte a helyi média.
Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben, valamennyien a közlekedési vállalatnál dolgoztak - tudta meg a BRFK szóvivőjétől az MTI.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított meg egy volt VI. kerületi alpolgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken a terézvárosi ingatlanügyben - közölte a főügyészség vezetője.
Közreműködött a romák elleni támadássorozat elkövetésével gyanúsított K. Árpád Sándor a keddi, galgagyörki helyszíni bizonyítási eljárás keretében a bűncselekmény lefolyásának pontos rekonstruálásában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Tizenöt újabb gyanúsítottat azonosítottak a dubaji hatóságok Mahmúd al-Mabhúh Hamász-parancsnok meggyilkolása ügyében, és számos gyanúsított ugyanannak a banknak a hitelkártyáját használta - jelentette szerdán az al-Arabíja hírtelevízió.
Elfogták a Dombóváron zsarolással és uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított férfit kedden kora délután.
"Embert soha nem öltem" – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújában K. István, a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetője. K. István elmondta, valóban járt egyes bűncselekmények helyszínén, ahol néhány ház felgyújtását kísérelte meg.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Yurij Baltaytis professzort és asszisztensét, akik a gyanú szerint társaikkal együtt tiltott őssejtkezeléseket végeztek Magyarországon.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság az egy ember halálával és három súlyos sérülésével járó csütörtöki pécsi lövöldözés gyanúsítottját szombaton.
Garázdaság bűntett gyanúja miatt a Cozma-gyilkosság újabb gyanúsítottját vették őrizetbe csütörtökre virradó éjszaka Székesfehérváron; a 26 éves enyingi férfi ellen a Veszprém Megyei Főügyészség adott ki körözést – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Utasszállító repülőgépek elleni pokolgépes merényletek előkészítésében nyilvánította bűnösnek hétfőn az esküdtszék a Londonban tavaly április eleje óta zajló maratoni terrorper három fővádlottját.