Megpróbált lefejelni egy pénzügyőrt az ukrán határon egy férfi – videó
Később az is kiderült, hogy költségvetési csalás miatt már elítélték az agresszív sofőrt.
Később az is kiderült, hogy költségvetési csalás miatt már elítélték az agresszív sofőrt.
A gyanúsított egy másik férfit is megsebesített.
A férfi nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Befolyással üzérkedéssel gyanúsították meg őket.
A rendőrség szerint az ügynek nincs több gyanúsítottja.
A rendőrök testkamerás felvételein látszik, hogy a rendőrök eleinte fel sem figyelnek a vonat kürtölésére. Mire észbe kapnak, már túl késő.
A rendőrség őrizetbe vette az 59 éves férfit.
A dílernél ötezer adag kábítószerre elég alapanyagot találtak, le is tartóztatták.
Az orosz biztonsági szolgálat szerint az ügy második gyanúsítottja, az 1978-as születésű Bohdan Ciganenko, egy ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja, július 30-án Észtországon keresztül érkezett Oroszországba, ahonnan egy nappal a Dugina-gyilkosság előtt távozott.
A fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc térnél és az Andrássy úton firkáltak.
DNS-minták alapján gyanúsítanak egy 26 évvel ezelőtti gyikossággal egy férfit. Még tavaly fogták el, most kiderült, évtizedekig rendőrként dolgozott.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy polgárdi férfi ellen.
A gyanúsítottat egy közeli buszmegállóban fogták el.
Az ügyvédje azt állítja, bár a drogkereskedelemmel gyanúsított férfi valóban drogfogyasztó, de nem igaz, hogy Berki Krisztián tőle vásárolt volna drogot.
A hatóságok szerint nők és gyerekek is életüket vesztették a robbanásban, két embert már köröznek.