#gyerek


Nem baj, ha zajosak a német gyerekek

Gyermekbarát törvényváltoztatásra nyújtott be javaslatot szerdán a kormány Németországban, amelynek alapján a jövőben nem lehetne panaszt emelni az óvodák, napközi otthonok és játszóterek "keltette" zaj ellen.


Segítség, a szüleim bejelöltek a Facebookon! Mit tegyek?

Mark Zuckerberg közösségi oldala indulásakor még az amerikai egyetemistákat összekötő „elitklubként” funkcionált. A Facebook azonban mára a világ egyik legnépszerűbb oldalává nőtte ki magát több mint félmilliárd felhasználóval. Ebből kifolyólag ma már az idősebb korosztály képviselői is megjelentek az oldalon, átalakítva az ott folyó kommunikációs formákat. Az eddigi tapasztalatok szerint a gyerekeknek, a szülőknek, sőt, a pedagógusoknak is lenne mit tanulniuk a közösségi kommunikációról.


Gyermekmentő mikroblog hódít Kínában

Már több mint kétszázezren követik annak a kínai professzornak a mikroblogját, aki bejegyzésében arra hívta fel az embereket, hogy fényképezzék le a gyermekkorú koldusokat, s ezzel adjanak esélyt a megmenekülésükre.


Extrém családi túrák – egzotikus helyek gyerekneveléshez

Vannak olyan spirituális jellegű utak, ahol a család szorosabbra fűzheti kötelékeit, olyan különleges élményekkel gazdagodhat, amelyek talán jellemformáló hatást is gyakorolnak szülőkre és gyerekekre egyaránt. Elsőre persze néhány kínzásnak tűnik, de a helyzet nem reménytelen.







A szoptatás újabb előnye

Tízéves korukban átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket anyjuk legalább hat hónapig szoptatott - idézte hétfőn ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.



Kisgyerekeket áldoztak föl Indiában

Vallási indíttatásból legkevesebb két gyereket áldoztak föl Káli istennőnek India Cshattíszgarh államában. A hatóságok egy kétéves kisfiú, valamint egy hatéves kislány maradványaira bukkantak.