#gyerek

A gázcsonk csapját akarta ellopni három gyerek

Egy gázcsonk rézből készült csapját akarta ellopni három gyerek egy nyírbátori gyárudvarról, a letört szerkezetből viszont ömleni kezdett a gáz - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.






Mi jut a férfinak: bosszúhadjárat vagy családi idill?

Egyeseknek talán még mindig új információ, hogy június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük. Az Egyesült Államokból eredő ünnepet – amely a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítéséről, az apai szerep társadalmi fontosságának hangsúlyozásáról szól – 1972-ben Nixon elnök kezdeményezésére iktatták törvénybe. De mi a helyzet itthon? Milyen szerep jut a magyar apáknak, családon belül, illetve adott esetben a válás után?


Tönkremegy a család élete, ha az anya dolgozik?

Az elmúlt nyolc évben ugyan csökkent azok aránya, akik szerint a dolgozó anya ugyanolyan szoros kapcsolatban lehet gyerekeivel, mint a nem dolgozó, ám csökkent azok aránya is, akik szerint hatéves kor előtt mindenképp megsínyli a gyerek, ha az anyja dolgozni kezd - derül ki a Tárki áprilisi kutatásából.


Hajszálon múlt a négy éves gyerek élete - videó

A Sky News tette közzé azt a felvételt, amelyen egy négy éves gyerek életveszélyes kaladja látható. Egy törökországi bevásárlóközpontban végződött kis híján tragédiával a gyerekcsíny. A vakmerő fiú a mozgólépcső korlátjára kapaszkodva akart feljutni az emeletre. A gyereket végül egy dolgozó mentette meg a komoly sérüléstől. A történéseket a pláza biztonsági kamerái rögzítették.




Egymással verette meg a gyerekeket az igazgató?

Felpofoztatta egymással három tízéves diákját a káli iskolaigazgató, mert a gyerekek előzőleg „csúnya szót” írtak a helyi zöldséges árjegyzék-táblájára - adta hírül a Roma Sajtóközpont. Az oktatási biztos példátlannak tartja az esetet, és azonnali vizsgálatot ígér. Az ombudsman szerint egymással veretni a pedagógusnak kiszolgáltatott gyereket akár súlyosabb megítélés alá is eshet, mint ha a tanár személyesen ütne.


Öngyilkos szülő, öngyilkos gyerek?

Ha egy gyerek valamelyik szülője öngyilkosságot követ el, jelentősen nagyobb a valószínűsége annak, hogy később a gyermek is ugyanúgy végzi - állapították meg amerikai kutatók, akiknek tanulmánya az American Academy of Child and Adolescent Psychiatry májusi számában jelenik meg.


Gyerekkel az étteremben: mi a helyzet?

Étterembe valók- e a gyerekek? S ha igen, hány éves kortól? Ha hiszik, ha nem, óriási szakmai viták gerjednek e kérdések körül. A gasztronómiai lapok újra és újra megvitatják pro s kontra a dolgot, afféle „konzervnek” használva a témát, ami mindig időszerű lehet. Nemrég a Bon Appétit magazin hozta fel ismét. Az online verzió több blogban is megjelent, rengeteg hozzászólást generált. A túlfűtött érveknek és ellenérveknek volt egy érdekes aspektusa.



A nők legnagyobb dilemmája

Munka, házasság, egzisztencia, gyermek, család, karrier, önmegvalósítás: célok, amelyek a mai magyar nők többségét még mindig inkább válaszút elé sodorják, mintsem mindezek kellemes összhangjának eszméjét juttassák eszükbe. Csupán alaptalan félelmek vagy valós problémák eredményezik ezeket az aggodalmakat?


Munka 3 éven aluli gyerekkel?

Világszerte gondot jelent a dolgozó vagy dolgozni kívánó szülők számára, hogy gyermekeik számára megfelelő gondozást biztosítsanak - állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya.




Nem elég csak vigyázni a gyerekre utazás alatt

Ha külföldre repülünk, hajóra szállunk, vagy átautózunk Európán, számos óvintézkedést kell tennünk, hogy garantáljuk saját és gyermekeink biztonságát. Az utazás - gyerekekkel a nyakunkon - fárasztó lehet, terheinken sokat könnyíthet a megfelelő biztosítások megkötése, aminek révén felszabadultabbá válhatunk.


Miről árulkodik egy harmincezer éve élt gyerek fogazata?

Egy harmincezer éve élt gyerek fogazata új megvilágításba helyezi az emberi evolúciót - vélik a Bristoli Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Science) legújabb számában számoltak be.