#gyilkosság

Újrakezdik a fideszes képviselő meggyilkolásának tárgyalását

Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott első fokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.


A bűn nyomában a Budai Várban – Nagyítás-fotógaléria

Rablógyilkosság, házasságszédelgés, gyermekgyilkosság, hamiskártyázás és ártatlan csalások. Krimitúra: a Budai Várból a Szilágyi Dezső térig a bűn nyomába eredtünk az ImagineBudapest csapatával. A városnéző séta során kiderült, hány arca lehet egy gyilkosnak, kik voltak a pesti jasszok és hogyan került Léderer Gusztávné kosarába Kodelka Sándor feje. Budai rémmesék című írásunkból többet is megtudhat.


Budai rémmesék: feldarabolt holttest, a fej meg sem lett

Hogyan lett népi hős Majláth György országbíró gyilkosaiból fél évszázaddal az 1883-as bűntény után? Ki tette el láb alól Mágnás Elzát, a 20. századi Pest egyik legismertebb éjszakai pillangóját, és hova tűnt Kodelka Ferenc hentes feje? Milyen hírhedt bűntények történtek a Budai Várban és környékén évszázadokkal ezelőtt? Többek között e kérdésekre kaptak választ a Budai Várban egy bűnügyi séta résztvevői.



Blikk: vizsgálják a pajszert a Balla-gyilkosság ügyében

Szakértők vizsgálják azt a feszítővasat, mellyel agyonverhették Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt Debrecenben. A szakembernek az a feladata, hogy a meggyilkolt asszonytól DNS-mintát rögzítsen az eszközön. Négy év után megoldódhat az ügy – írja a Blikk.





Különösen kegyetlen gyilkosság miatt folytat eljárást a rendőrség

Több emberen, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytat eljárást a rendőrség az ellen két ember ellen, akik tavaly októberben késsel és baltával végeztek egy pilisi házaspárral, majd két társukkal együtt készpénzt és több mint egy kilogramm aranyat vittek el a házból.


Életfogytig tartó fegyházat kérnek egy miskolci késes gyilkosra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt az ellen a 27 éves miskolci férfi ellen, aki 2009. szeptember 2-án Miskolcon, az avasi lakótelepen megölte nőismerősét, majd a holttestet az áldozat kocsijának ülésére tette - tájékoztatta a főügyészségi osztályvezető ügyész szerdán.



34 éves magyar nő holttestére bukkantak Angliában

Valószínűleg bűncselekmény következtében meghalt egy magyar nő Angliában. A 34 éves áldozat holttestét a közép-angliai Sheffield iparvárosban találták meg az utcán, egy autó mellett még pénteken, és a helyi rendőrség hétfő este közölte, hogy feltételezése szerint az elhunyt magyar volt.


Megöltek egy 39 éves nőt Nyíracsádon

Veszekedésük során egy 37 éves férfi olyan súlyosan megvert egy 39 éves nőt a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon, hogy az a helyszínen meghalt. A múlt csütörtöki esetről a megyei rendőr-főkapitányság pénteken adott tájékoztatást.





Újabb tucatnyi halott Szíriában

Újabb tucatnyi ember vesztette életét Szíriában hétfőn, a rendszerellenes megmozdulások elnyomása közben - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű jogvédő szervezet.


Megbánásról beszélt a romonyai kivégzés gyanúsítottja

A bíróság egy hónapra rendelte el az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki szerda este a gyanú szerint meggyilkolta volt barátnőjét és annak új barátját. A bíróság szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye. A férfi a bíróságon annyit mondott, hogy megbánta tettét.