Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Fegyveresek végeztek az egyik leghíresebb mexikói profi bokszolóval, Rafael Guzmánnal.
A 25 éves Rafael Guzmán ökölvívót guadalajarai háza előtt gyilkolták meg több lövéssel, amikor kedd késő este hazaérkezett.
A rendőrségi beszámoló szerint Guzmán életét már tavaly is megpróbálták kioltani, akkor mell- és karsérülésekkel megúszta az orvtámadást, öccsét, Roberto Carlost azonban a múlt év októberében meggyilkolták. Guzmánék autók adásvételével foglalkoztak, a hatóságok e tevékenységükkel hozzák összefüggésbe a merényleteket.
Guzmán 2006-ban debütált a profik táborában, utolsó meccsét az idén augusztusban vívta. 2007-ben a közép-amerikai szövetség könnyűsúlyú bajnoka lett, s kétszer mérkőzhetett nagy szervezetek pehelysúlyú világbajnoki övéért is, ám mindkét alkalommal sikertelenül, mivel egyszer kikapott, egyszer pedig döntetlenre végzett. Hivatásosként 31 ringfellépése volt, 28-szor nyert - 20-szor kiütéssel -, háromszor vesztesen távozott a szorítóból.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.