Húsz évet kapott a férfi, aki a tizedik emeletről dobta ki a barátnőjét
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt elítélt férfi büntetését másodfokon két évvel emelte a bíróság.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt elítélt férfi büntetését másodfokon két évvel emelte a bíróság.
HVG
Pintér Bence azt is bejelentette, hogy ismét kezdeményezni fogja a győri közgyűlés feloszlatását.
HVG
A kampány utolsó napjaiban a Fidesz és a Tisza Párt is igyekszik mozgósítani az embereket.
HVG
A polgármester hivatalos formában tenne fel kérdéseket a rendőrségnek, ehhez azonban a közgyűlés határozata szükséges.
HVG
Elkészült a győri gázolás vádirata, az ügyészség szerint 50 helyett 93 kilométer/órás sebességgel ment.
HVG
„Pintér Sándor belügyminiszter hazudik, Szabó Bence pedig nem áruló” címmel tett közzé egy videót Bartha Károly volt rendőr százados pár napja. Most a kameráink előtt elmondja, azért érezte fontosnak, hogy megszólaljon, mert szerinte Szabó Bence kiállása után van esély arra, hogy meghallják, amit mond. Állítása szerint a magyar rendőrség politikai csatározások központjában van. A volt rendőrrel beszélgettünk arról, hogy miért döntött úgy, hogy megszólal, mi történt vele azóta, hogy a nyilvánosság elé állt, és mit gondol a miniszterelnök országjárásának győri állomásán megjelenő fekete ruhás alakokról.
A férfi elmenekült a helyszínről, majd magával is végezni próbált. Elfogták a rendőrök.
HVG
A polgármester szerint a fekete ruhás alakok „Magyarország szégyenei a megbízóikkal együtt”.
HVG
Pintér Bence feljelentése nyomán indult büntetőeljárás a városrendészeti szerv ellen, milliók cseréltek kezet gyanús körülmények között.
HVG
A négykarikás német gyártó Győrben készülő sportmotorjának a napjai meg vannak számolva.
HVG
Rőth Richárd egy Pápán bejegyzett biztonsági cég tulajdonosa, és elmondása szerint egy ismerőse kérésére vett részt kollégáival a győri fideszes gyűlésen.
HVG
Tóka Gábor arra tippel, hogy a magyar miniszterelnök „putyinista tanácsadókra” hallgathat, saját kárára is. Ezért nyomhatta az ukrán-tematikát Orbán Győrben is.
HVG
A Tisza Párt elnöke Szabó Bence századosról is szólt ismét, azt mondta, a hős nyomozóról egyszer még utcát neveznek majd el.
HVG
Orbán Viktor győri országjáró állomásán a főszerepben nem a miniszterelnök, hanem az ellentüntetők és az őket korlátozó fideszesek voltak. Egy embert leköptek, és valtonos testőrök megrángattak. Rejtélyes, fekete ruhába öltözött férfiak pedig sorfalat álltak, amelyen az újságírókat sem engedték át, minket is meglöktek, és fenyegetően léptek fel. Mindeközben Orbán Viktor a színpadról többször is kiszólt az ellentüntetőknek, és a szeretetről beszélt.
Talán még soha annyi ellentüntető nem fogadta a miniszterelnököt országjárásán, mint Győrben. Orbán Viktor többször is arra kényszerült, hogy emelt hangon üzenjen nekik a színpadról, ami inkább riadt rikácsolásnak tűnt, mint határozott fellépésnek. A tömegben eközben fekete ruhás, szervezettnek tűnő Fidesz-szimpatizánsok próbálták megakadályozni, hogy a tiszások bejussanak a Széchenyi térre.
Fekete ruhás férfiak álltak sorfalat egy győri utcánál, ezzel akadályozták, hogy az ellentüntetők a miniszterelnök beszédére a főtérre jussanak.
HVG
Pintér Bence szerint a győri rendezvényt szemelték ki a „kampányfordító esemény” végrehajtására, de ő szeretne erről mindenkit lebeszélni.
HVG
Közzétette kampánykörútja következő állomásait a miniszterelnök.
HVG
Felföldi József a győri, luxusautós gázoló példáján keresztül mutatta be, hogy „a pénzzel együtt nem érkezett meg a felelősségtudat, az ész és az emberség”.
HVG