#Gyurcsány Ferenc


"Orbánt keresztre feszítették volna, ha olyat tesz, amit Gyurcsány"

Az Európai Néppárt egyik alelnöke szerint Orbán Viktort "keresztre feszítette volna" a nemzetközi és a magyar sajtó, ha olyat tesz, amit Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő tett a 2006-os választások előtt. Mario David erről a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott szerdán, hozzátéve: nincs kétségük afelől, hogy Magyarország megváltoztat jogszabályokat, ha azok nem felelnek meg az európai értékeknek.


Gyurcsány egyelőre nem hajtaná el Orbánt

Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány", nem azért, mert jól végzi a dolgát, hanem mert "egyelőre se közel, se távol nem látszik olyan kormányzati erő, amely az Orbán utáni időkre stabilitást és prosperitást tudna hozni".


Harrach Péter reméli, hogy az EU nem kéri a melegházasság legalizálását

Példátlan és igaztalan támadások érik Magyarországot és a magyar kormányt Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint, aki elégedett a KDNP-s kormánytagok munkájával, saját parlamenti kezdeményezéseik közül pedig a kártyás mérőórák elterjesztésére vonatkozó indítványt emelte ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Gyurcsányék is rendkívüli parlamenti ülést akarnak

A Demokratikus Koalíció arra kéri Orbán Viktort, a jövő hétre kezdeményezze az Országgyűlés összehívását, hogy tájékoztathasson arról, kormánya mit kíván tenni a pénzügyi bizalom helyreállítása érdekében. Emellett azt javasolja az MSZP és az LMP képviselőinek, hogy a rendkívüli ülésen ne alkalmazzanak bojkottot.


Gyurcsányék Csányi közbenjárását kérik Orbánnál

A Demokratikus Koalíció (DK) helyesnek tartja, hogy a kormányfő végre megszólalt a bankbetétek biztonsága ügyében, és azt mondta, a kormány megvédi azokat, a Gyurcsány Ferenc vezette párt ugyanakkor arra kéri Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, hogy folyamatosan figyelmeztesse Orbán Viktort ígéretére. Ezt Vadai Ágnes, a DK független parlamenti képviselője mondta pénteki sajtótájékoztatóján.


Alkotmányosság: Schiffer akár Gyurcsánnyal is tárgyalna

Bárkivel hajlandó egy esetleges együttműködésről beszélni Schiffer András, az LMP frakcióvezetője abból a célból, hogy a 2014-es választások után kétharmados többséggel "vissza lehessen állítani Magyarországon az alkotmányosságot" - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.



Népszavazást kezdeményez a DK a bankbetétek védelmében

Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK); a párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához remél választói támogatást.


Gyurcsányék nem kérnek "Orbán kegyelmes úr jóindulatából"

A Demokratikus Koalíció (DK) "nem kér Orbán kegyelmes úr jóindulatából" - közölte a párt csütörtökön arra reagálva, hogy a kormányszóvivő bejelentette: közkegyelmet javasol adni a kabinet azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által meghirdetett, az Országháznál tartott demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük.


Gyurcsány, "a nagy óvodás"

"Érthetetlenek tűnik, amit a volt miniszterelnök csinál. Annyira össze akar fogni, hogy szembemegy a teljes civil szférával, a pártokkal, mert neki nem tetszik valami, mert ő duzzog, mert beszélni akar" - vélekedik a Kettős Mérce blog szerzője.


"A kormány miatt az utca lesz a politika központja"

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz-KDNP-kormány rossz válaszokat ad az ország előtt álló kérdésekre, kihívásokra, mást tesz, mint amit ellenzékben ígért, nem csoda hát, ha a politika központja a parlamentből az utcára helyeződik át.



Kiengedése után Gyurcsány panaszt tett

Kiengedték Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és több más előállított képviselőt péntek délután a budapesti Gyorskocsi utcai fogdából. Gyurcsány a fogda előtt újságíróknak azt mondta: nagyjából egy órát vártak a folyosón, amikor egy - vélhetően - rendőrnyomozó kiállított egy "nyúlfarknyi papírt", amely arra volt jó, hogy kiengedjék őket. Ezen a papíron ők panaszt tettek a rendőri intézkedés ellen - tette hozzá.


A DK bojkottálja az Országgyűlés pénteki ülését

A Demokratikus Koalíció (DK) "szimpátiával figyeli" az LMP Parlament előtti akcióját, egyúttal oly módon tiltakoznak, hogy a párt országgyűlési képviselői bojkottálják az országgyűlés pénteki ülését - közölte a párt sajtóirodája.



Gyurcsány: "meg fogtok bukni és megérdemlitek"

Gyurcsány Ferenc a Facebookon közölt írásában a demokratikus ország egyik utolsó hangjaként beszél a Klubrádióról, melyet most az Orbán-kormány félelemből hallgattat el. Ennek pedig csak csúnya bukás lehet a vége - írja a volt kormányfő.




Gyurcsány: közelebb vagyunk az államcsődhöz, mint bármikor

Ma közelebb vagyunk egy fenyegető államcsődhöz, mint bármikor az elmúlt években - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pénteken győri sajtótájékoztatón arra reagálva, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttsége megszakítva a tárgyalásokat Magyarországgal az elővigyázatossági hitelkeretről pénteken elutazott Budapestről.