szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány", nem azért, mert jól végzi a dolgát, hanem mert "egyelőre se közel, se távol nem látszik olyan kormányzati erő, amely az Orbán utáni időkre stabilitást és prosperitást tudna hozni".

Orbánnak menni kell, de még egy kicsit maradjon - írta a volt kormányfő szerdai Facebook-bejegyzésében. A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője úgy látja, a mai magyar ellenzék - idesorolva a DK-t is - "politikai, morális, emberi, szervezeti értelemben szétforgácsolt, belső viszonyait a sokfajta bizalmatlanság, előítéletesség, túlérzékenység jellemzi". A demokratikus ellenzék szervezetei, pártjai, személyiségei alig-alig beszélnek egymással, energiájuk jelentős részét az egymással szembeni rivalizálás, lábtaposó tolakodás köti le, ugyanakkor nem rendelkezünk közös programmal arra, hogy mi következzen Orbán után - fogalmaz.

Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéknek egyrészt fokoznia kell a nyomást az Orbán-kormányon annak érdekében, hogy változtasson politikai irányvonalán, vagy ha arra nem képes, akkor távozzon, emellett fel kell gyorsítania az általa nyújtott alternatíva kidolgozását és a választóknak történő bemutatását.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében valószínűnek nevezi, hogy "ha egyáltalán, akkor valamilyen koalíció léphet majd Orbánék helyére", de - mint írja - nem leváltani lesz nehéz Orbán Viktort, hanem kormányozni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!