#Gyurcsány Ferenc


Újabb "Malév-ügy"? – Pénznyelőkre költött milliárdokat a kormány

Brüsszel évek óta nem lép a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyár kormányzati kistafírozása miatt, pedig ma már a cégek eredményein is jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyik cégre se adott volna milliárdokat – nem úgy, mint a kormány. Az ügy a tiltott állami támogatás tipikus esete, simán lehet még belőle uniós szankció. Ilyesmi miatt dőlt be a Malév is. Az Európai Bizottság illetékese megerősítette, hogy a magyar húsos cégekkel kapcsolatban már vizsgálódnak.


Megbánta tettét a gyurcsányistából lett jobbikos holokauszttagadó

„Hülye szójátékból" lett peres ügy, végül elég volt meglátogatnia a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot a holokauszttagadásért elítélt szegedi rokkantnyugdíjasnak. Amália Jobbik-szimpatizánsként fűzött egy holokamuzós kommentet egy Rudolf Höss unokájáról szóló cikkhez, de régebben is ugyanezt írta volna, pedig akkor még Gyurcsányért rajongott.


Gyurcsány levelet írt Brüsszelbe Orbánról

Az Európai Bizottság bevándorlásért felelős biztosához fordult levélben a DK elnöke néhány kemény állítással. Szerinte Orbán Viktor tudatosan és szisztematikusan mossa össze a bevándorlókat, a menekülteket és a terroristákat, tudatosan kelt félelmet a magyar társadalomban, és manipulálja a bevándorlással kapcsolatos adatokat.



Brüsszelben mégis terítékre kerül a Gyurcsány-cég ügye

Leghamarabb szeptemberben kerülhet az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága elé az Altus Zrt. vezette konzorcium uniós megbízásának ügye. A bizottság tagja Deutsch Tamás fideszes politikus is. Azt a diplomatát citálják a bizottság elé, akivel Lázár János is egyeztetett júniusban a Gyurcsány-cég ügyében.




A nap, amikor nekimegy a parlament Gyurcsányék családi cégének

A parlament hétfői ülésén dönthetnek a magáncsőd bevezetéséről, biztonságos országgá minősíthetik Szerbiát menekültügyi szempontból, valamint elfogadhatják azt a javaslatot is, melynek köszönhetően azt a munkavállalót, aki maga mond fel, három hónapra kizárnák a közmunka-programból. És akkor Gyurcsány családi cége (Altus Zrt.) elleni fellépésről még nem is beszéltünk.






"A következő választást a Fidesz csak el tudja veszíteni"

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc egy politikai fórumon arról beszélt, hogy az viszont kérdés, hogy "mi meg tudjuk-e nyerni" a következő választást. Az is kiderült, hogy ha lesz előválasztásra vonatkozó javaslata az MSZP-nek, akkor azt a DK tudomásul veszi és elfogadja.



Altus-ellenes határozatot akarnak megszavaztatni Kósáék

Határozatban kérné fel az Országgyűlés a kormányt, hogy kezdeményezzen tárgyalást az Európai Bizottsággal az uniós pénzügyi támogatások ellenőrzéséről valamint az összeférhetetlenségi szabályokról. Az erről szóló előterjesztés szerint elfogadhatatlan ugyanis, hogy az EU a pénzügyi ellenőrzési feladatokat az Altus Zrt-re bízná, amely a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tulajdonában van.



Gyurcsány elfogadhatatlannak tartja az szja-csökkentést

Elfogadhatatlannak nevezte a személyi jövedelemadó jövőre tervezett egy százalékpontos csökkentését Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, mivel szerinte a kormány az így kieső 120 milliárd forintból 30-40 százalékkal emelhetné az egészségügyben dolgozók bérét, továbbá jelentősen rövidíthetné a kórházi várólistákat.