Zuglóban gázolt halálra egy embert a vonat
A Mexikói és a Mogyoródi út kereszteződésének közelében a nyílt pályán gázolt el egy embert a vonat.
A Mexikói és a Mogyoródi út kereszteződésének közelében a nyílt pályán gázolt el egy embert a vonat.
A fiatalember jobb lábán nyílt törést szenvedett, a bal lábát pedig bokánál csaknem amputálta a villamos. A János-kórház sebészei azonban visszavarrták a csaknem teljesen leszakadt lábfejet, és a beteg ma már a lábujjait is képes volt mozgatni.
Cserbenhagyásos halálos gázolás történt pénteken Tápióbicskén, a nagykátai rendőrkapitányság szemtanúk jelentkezését várja.
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akit a rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt keresett majdnem egy héten át Debrecenben. A sofőr a helyi Attila téren ütött el egy szabályosan közlekedő biciklis lányt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – írja a Dehir.hu.
Egy 14 éves lány kanyarodott kerékpárjával Debrecenben, amikor a mellette haladó pótkocsis teherautó elütötte. A sofőr habozás nélkül elhajtott, a rendőrség térfigyelő kamerás fotóval keresi.
Egy balra ívelő kanyarban ütöttek el kerékpárost szombaton kora délután Borsod megyében, Tardona és Dédestapolcsány között. A biciklis meghalt.
Még Kelenföld előtt gázolt halálra egy embert egy vonat a vasúti átjáróban.
Szándékosan elgázolt autójával három izraeli gyalogost egy palesztin férfi a ciszjordániai Silo zsidó településen. A három áldozat túlélte a támadást, kórházban ápolják őket – közölték izraeli tisztviselők csütörtökön.
Minden bizonnyal a világ egyik legszerencsésebb kimenetelű gázolását rögzítette egy fedélzeti kamera a kínai Xinyangban…
Múlt csütörtökön valaki egy Forddal behajtott egy építkezés miatt lezárt utcába Esztergomban, és az elé lépő munkást maga előtt tolta, kis híján elgázolva őt.
A kicsi túlélte a balesetet, de életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A baleset a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc úton, egy nyílt pályaszakaszon történt.
A kamion által elütött lány koponya- és agysérülést szenvedett.
Balatonfenyvesen egy autó elgázolt egy gyalogost, ezért lezárták a 7-es főutat.
Nyerges vontató ütötte el a nőt egy kunszentmártoni kereszteződésben szerda reggel. Az elgázolt biciklis a helyszínen meghalt.
Egy rendőri ellenőrzés elől az autópályára szaladó fiatal férfit gázoltak halálra reggel az M5-ösön Röszkénél. A rendőrség szerint valószínű, hogy migráns volt a menekülő.
Egy 10 éves kislányt és egy 13 éves fiút gázoltak el a zebrán péntek délelőtt Debrecenben. Súlyosan megsérültek, mindkettőjüket kórházba vitték – írja a Dehir.hu.
Egy autóbusszal ütközött egy kerékpáros Szegeden, a férfi a kórházban meghalt.
Két baleset is történt az M7-es autópályán, a 8-as és a 9-es kilométerszelvény között a fővárosból kifelé vezető oldalon – közölték a katasztrófavédelemtől.
A 12 éves gyermek megsérült, állapotáról közelebbit nem tudni.
Meghalt az az idős nő, akit egy óbudai kereszteződésben gázoltak el péntek reggel 6 óra után nem sokkal – írja a police.hu.