Közúti veszélyeztetés gyanúja miatt keresi az Esztergomi Rendőrkapitányság egy sötétkék Ford S-Max vezetőjét.
Az illető július 30-án 11 óra 55 perckor Esztergomban a Bottyán János útról a Főapát útra kanyarodott, ahol figyelmen kívül hagyta, hogy a belvárosi utca felújítás miatt le van zárva. Az ott dolgozóknak félre kellett ugrani a jármű elől, ráadásul az egyik munkást, aki a jármű elé lépve próbálta megállítani, a sofőr az autó elejével tolni kezdte, veszélyeztetve testi épségét. A Ford beleakadt egy építkezési védőhálóba, amit Tát irányába elhajtva magával vonszolt.
A lassú ámokfutást remekül rögzítette a térfigyelő kamera:
Az Esztergomi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki tud valamit az autósról, jelentkezzen az itt felsorolt elérhetőségek valamelyikén.