Kevesebb a spam, de egyre több a célzott támadás
Magyarországon 2010 és 2011 között 91%-kal csökkent a kéretlen üzenetek mennyisége.
Magyarországon 2010 és 2011 között 91%-kal csökkent a kéretlen üzenetek mennyisége.
hvg.hu
Az Anonymous internetes kalózcsoport kedden azt állította, hogy megbénította egy olyan amerikai biztonságtechnikai cégnek a portálját, amely által forgalmazott könnygázgránátokat Egyiptomban tüntetők ellen vetettek be.
MTI
Úgy tűnik, sokat kell még tanulnia a hacktivista csoport magyar tagjainak. A Facebookon és a Twitteren szerveződő aktivisták közül sokan nevüket és arcukat is vállalva szervezik akcióikat.
hvg.hu
Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i Szövetségi Kerületi Bíróság pénteken azt a magyar hackert, aki 2010-ben feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét, és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy ha nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi bizalmas adatait.
MTI
Az egyik leghíresebb nemzetközi hackercsoport, az Anonymous pénteken bejelentette, hogy sikerült lehallgatnia az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a brit Scotland Yard kiberbűnözéssel foglalkozó nyomozóinak bizalmas konferenciahívását, amelyben éppen az Anonymous tagjainak jogi felelősségre vonásáról volt szó. Az FBI megerősítette a hackerek bejelentését.
MTI
Betört az Anonymous internetes hackercsoport pénteken a görög igazságügyi minisztérium honlapjára, így tiltakoztak a kormány reformjai és megszorító politikája ellen - közölte a minisztérium szóvivője.
MTI
Az Anonymous csoporthoz köthető hackerek a Symantec szoftvereinek forráskódját is ellopták, aki használja a PcAnywhere szoftvert, inkább szedje le a gépről.
hvg.hu
Izraeli hackerek támadták meg az iráni Press TV weboldalát és az egészségügyi minisztérium két honlapját csütörtökön - írta a The Jerusalem Post című izraeli napilap internetes oldala.
MTI
Ismeretlen elkövető csütörtökön néhány órán át megbénította az Európai Parlament (EP) honlapját - közölte egy EP-szóvivő Brüsszelben.
MTI
A hackercsoport eddig egy program telepítésére biztatta a támogatóit, mostantól elég egy linkre kattintani, és bárki csatlakozhat hozzájuk.
hvg.hu
Izraeli számítógépes kalózok egy csoportja kedden azt állította, hogy behatolt a szaúd-arábiai és az egyesült arab emírségekbeli tőzsde honlapjára, megtorlásul a tel-avivi tőzsde és az El Al légitársaság portálja elleni előző napi hackertámadás miatt.
MTI
Magukat gázai övezeti hackereknek nevező internetes kalózok megtámadták csütörtök este az izraeli tűzoltóság honlapját - közölte pénteken Jórám Lévi, a szolgálat szóvivője. A hackercsoport üzeneteket hagyott, egyebek mellett lábnyomokat és egy arab nyelvű feliratot Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes fényképén. A tűzoltóság honlapját pénteken helyreállították.
MTI
A magyar polgároknak üzent az Anonymous nevű nemzetközi crackercsoport a Pastebin.com oldalon.
hvg.hu
Több száz személy nevét és címét közölte honlapján a magát radikális antifasiszta csoportnak nevező lengyel Antifa szervezet, és konkrét lépésekre szólított fel ellenük - adta hírül szerdán a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.
MTI
A terrorizmushoz hasonló cselekménynek nevezte Izrael, hogy egy szaúdi internetes kalóz izraeli hitelkártyák ezreinek adatait szerezte meg és tette fel a világhálóra, a zsidó állam "válaszcsapással" fenyegetőzött a történtek miatt.
MTI
Arab hackerek több százezer izraeli hitelkártya adatot lophattak el. A hitelkártya-társaságok szerint az ügyfeleknek nincs oka pánikra, a legtöbb kártyát már letiltották. De a szaúd-arábiai hackercsoport állítólag használja a kártyák egy részét.
hvg.hu
Hackertámadás érte a Stratfor honlapját. A befolyásos amerikai biztonsági elemző csoport weboldalát kedden reggel sem lehetett használni, a látogatókat a karbantartás felirat fogadta.
MTI
Twitter-üzenetben fenyegette meg Magyarországot az Anonymous nevű nemzetközi crackerszerveződés finnországi csapata - írja a hwsw.hu. "Orbán és a Fidesz elnyomó törvényeivel megöli a demokráciát Magyarországon" - írja üzenetében a csoport.
hvg.hu
Kínában tevékenykedő hackerek tavaly behatoltak az amerikai kereskedelmi kamara számítógépes rendszerébe, és adatokat szereztek meg annak műveleteiről és 3 milliós tagságáról - írta szerdán a The Wall Street Journal (WSJ).
MTI
A brit titkosszolgálat online toboroz etikus hackereket
unknown