Hadházy Ákos munkáját a TITA folytatja, alapítvánnyal küzdenének a közvagyon átláthatóságáért
A politikus szerint tanulni kell a múlt hibáiból, sosem szabad elfordulni a közügyektől, és ha szükséges, tiltakozni kell.
A politikus szerint tanulni kell a múlt hibáiból, sosem szabad elfordulni a közügyektől, és ha szükséges, tiltakozni kell.
HVG
A Most vagy soha című film producerének üzleti tanácsadással foglalkozó cége mindössze két embert foglalkoztat, mégis dől hozzá a pénz.
HVG
A hivatalt még két hónappal ezelőtt kérdezte Hadházy Ákos. Kiderült az is, hogy az első zebra – Pilla – már kilenc éve ott él Hatvanpuszta mellett.
HVG
A politikus nem szerzett mandátumot vasárnap, így jelen állás szerint visszavonul a politikától.
HVG
Pedig több feljelentés is született.
HVG
A humorista búcsúzik a „a Kárpát-medence Polipjának rettenthetetlen Cattani felügyelőjétől”.
HVG
Már több mint 25 ezren írták alá. „Állatorvosként is szükség lenne rá, de talán azon a területen most jobban pótolható” – áll az indoklásban.
HVG
A politikától májusban visszavonuló független képviselő ugyanakkor azt mondta, semmilyen jelzést nem kapott arra, hogy a felálló Tisza-kormány számítana a munkájára.
HVG
A párton kívüli ellenzéki politikus úgy gondolja, „jobban járt, mint Petőfi”, akit majdnem meg is lincseltek. Nem bánja, hogy a politikán kívül folytatja, és azt sem tekinti kudarcnak, hogy ezúttal nem szerzett mandátumot. Az országos politikába a trafikügy leleplezőjeként belépő állatorvos nem ígéri, hogy mostantól befogja a száját.
Hadházy Ákos lemondására reagált a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd.
HVG
A választók most úgy döntöttek, hogy elbocsátanak a köz szolgálatából - közölte veresége után Hadházy Ákos független képviselő, akinek az életében új szakasz kezdődik; az új kormány ténykedését már magánemberként kíséri majd figyelemmel.
HVG
Hiába jelzi valaki, hogy visszaéélés történt, a szavazás napján már nem lehet kijavítani a „hibát”, az érintettek így csak egyéni képviselőre szavazhatnak, országos pártlistára nem.
HVG
A Győr-Moson-Sopron megyei község két szomszédjával együtt nyert összesen 1,2 millió forint támogatást a Versenyképes Járások programban.
HVG
Miután a független képviselő több platformon is eljárást kezdeményezett a közérdekű adatigénylés miatt, a projektet 16 milliárd forintból levezénylő Lechner Ödön Tudásközpont több hónap elteltével sem adta ki az iratokat.
HVG
Petkó Péter katolikus pap hosszas és rossz hangulatú üzenetváltásba kezdett egy fiatallal, miután az szégyenletesnek nevezte, hogy a plébános a Fidesz jelöltje mellé állt a kampányban.
HVG
Hadházy szerint ennél több is lehet a nyereség, a nyomozás ugyanis csak az ingatlanok egy részével foglalkozott. A független képviselő szerint „ennyit a fideszes »elszámoltatásról«”.
HVG
Hadházy Ákos szerint azért volt fontos, hogy az ő neve is szerepeljen az aláírók között, mert így a Kúria nem mondhatta volna azt, hogy egy választásban nem érintett személy volt a kérelmező. Mégis azt mondta.
HVG
A nyertes cég mögött NER-közeli tulajdonost talált a független országgyűlési képviselő.
HVG
A független országgyűlési képviselő szerint más intézményekben is előrébb lehet jutni ugyanazon a várólistán az állami kórházakban, ha valaki fizet érte.
HVG
Van, akit ukrán nemzetiségi szavazóként tüntettek fel a választói névjegyzékben.
HVG