Felrobbant egy turistahajó Balin, legalább ketten meghaltak
A hajón külföldi turisták utaztak, műszaki hiba okozhatta a robbanást.
A hajón külföldi turisták utaztak, műszaki hiba okozhatta a robbanást.
Egyelőre vizsgálják, hogy mi okozhatta a két magyar matróz halálával járó vasárnap hajnali balesetet, de egy verzió szerint meghibásodhatott a parancsnoki kabint lesüllyesztő hidraulika.
A zátonyra futott óceánjárót áthúzták abba a kikötőbe, ahol szétszedni szokták a hajókat.
Hárman meghaltak egy hajóbalesetben Athénnál.
Megerősítette a másodfokú bíróság kedden a Costa Concordia üdülőhajó volt kapitányának 16 év egy hónapos börtönbüntetését, amelyet a 2012-es, 32 halálos áldozatot követelő hajótörésben viselt felelőssége miatt szabtak ki rá.
A nagy Titanic-kvízből most kiderül, hogy Jack és Rose tragikusan romantikus, romantikusan tragikus története mennyire égett rá a retinánkra, és befolyásolta vagy már a kezdetektől alakította történelmi ismereteinket.
Egy brit férfi úgy döntött, iPaddel navigálja majd azt a második világháborús hajót, amivel kifutott a tengerre. A kikötőt elhagyva viszont eltűnt a wifi.
Annyira összeroncsolódott a híd alá szorult hajó vezetőállása, hogy valószínűleg örökre homályban marad, műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet a Duna-Majna-Rajna csatornán.
A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap azután, hogy kigyulladt a motorja.
Balesetet szenvedett egy kirándulóhajó 150 utassal a fedélzetén Vajkánál a Dunán.
Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.
Felborult egy menekülteket szállító hajó, legkevesebb 12 ember belefulladt a vízbe, a hatóságok még húsz embert keresnek.
A Fa Nándor vezette skipper csapat ki kellett szálljon a Transat Jacques Vabre vitorlásversenyből, ugyanis Madera szigetének közelében árboctörést szenvedtek, más hajók is búcsúztak.
Öt brit állampolgár vesztette életét abban a balesetben, amely egy bálnamegfigyelő hajót ért vasárnap a kanadai Vancouver-sziget partjai közelében. Az eltűnt turista pedig ausztrál állampolgár.
Legalább négy ember meghalt, amikor elsüllyedt egy hajó 27 emberrel a fedélzetén a kanadai Vancouver-sziget partjaihoz közel - közölték a helyi hatóságok.
Legalább 40 menekült vesztette életét.
Gázszállító tartályhajóval ütközött, majd elsüllyedt egy holland teherhajó kedden kora hajnalban a belgiumi Zeebruggénél. A legénység mind a tizenegy tagját kimentették.
Összeütközött két hajó szombatra virradóra Thaiföldön, a balesetben kéttucatnyian megsérültek.
Nem volt révkalauz a Majed & Randy nevű teherhajó fedélzetén, amikor kormányhiba miatt a hatalmas vízi jármű a partra futott és beleszaladt egy hófehér villába a Boszporusz partján.
Esővizet isznak a menekültek, 69 éves az Olasz Köztársaság, a FIFA-elnök úgy húzott el, mint Emirates-gép a Hold előtt, a Budai Várban népviseleteket mutattak be, és kiderült, alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény - képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiről.